Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Vigyázz magadra, fiam!

Könnyeket nyelünk, miközben néhány okossággal útra bocsátjuk őket. Négy szó a kulcs azoknak a szülőknek, akiknél eljött az idő gyermekük önállóvá válásához és a szülői házból való kiköltözéséhez.

A szeptemberi iskolakezdés előtti hetek sok egyetemista családjában feszültséggel teliek, főleg azoknál a családoknál, ahol a gyermek most költözik el elsőként a szülői házból kollégiumba, albérletbe, esetleg saját új otthonba. Szinte minden szülő rémálma, hogy ha a gyermeke egyszer felnő, üressé, tartalmatlanná válik a családi fészek. Különösen mélyen érinti e kérdés az egyedülálló szülőket, akik úgy vélik, "feláldozták" az életüket a gyermekükért.

A kulcsszó minden esetben a spontaneitás Kép: Pixabay

"Amikor a felnőtt utód közli, hogy a saját lábára áll, legtöbbször beindulnak az emberi játszmák, miszerint a szülő nem akarja, hogy az imádott gyermekével kialakuljon a felnőtt kommunikáció, hanem az a cél, hogy őt minél inkább gyermek szerepben tartsa. Ettől a gyermek ingerültté, néha agresszívvá válik, mert ő éppen ebből a szerepből szeretne kitörni és azáltal, hogy elbeszélnek egymás mellett megromolhat az addig jó viszonyuk.

Mi a helyes megoldás, ill. egyáltalán van-e egységesen követhető kiút a szövevényes érzelmi szálak összekuszálódását követően? Lehet-e tanácsot adni az  elfogult, felnőtt utódjához görcsösen ragaszkodó szülőnek? A válasz az, hogy nincs egységes, követendő megoldás.

A kérdést négy dolog orvosolhatja: a türelem, megértés, elfogadás  és a szeretet. Az elengedés művészete teszi széppé a szülő és a felnőtt  gyermek kapcsolatát, azaz annak elfogadása, hogy nem szeretetlenségből ered az ifjú  önállóságra való törekvése, önmegvalósítási kísérlete, hanem ez az egyéniségéből  adódik" - mondta dr. Szöőr Anna jogász-pszichológus, aki a "mamahotel" effektusra is tud megoldást.

"A kulcsszó minden ez esetben a spontaneitás. Ne a szülő 'toloncolja ki' idő előtt  a mamahotelben élni vágyó gyermeket, de ne is kösse magához, ha eljön a leválás ideje. Döntsön ebben az ifjú érettsége, felelősségérzete és bízzunk abban, hogy a szülő által nagyjából két évtized alatt lerakott erős  alapokra a gyermek már egyedül is tud stabil várat építeni. Hiszen ekkor igazán életképes" - tette hozzá a szakember.

Ez a puszi a legfontosabb örökség! Sose hagyd ki!
Lefekvés előtti beszélgetés, meseolvasás, és az elmaradhatatlan jóéjt puszi. Egyszerű és könnyen betartható dolgok, melyek azonban egy életre meghatározhatják gyerekeink lelki és mentális fejlődését. A jóéjt puszinak amúgy szertartás-jellege van, és öröklődik.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.