Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Vigyázz! Veszélyek a strandon!

A fürdőzőket fenyegető veszélyekre figyelmeztetett a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), az Országos Mentőszolgálat, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.

Kép:MTI

A strand a biztos

Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője a fővárosi Római strandfürdőben tartott tájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy sokkal biztonságosabb kiépített strandon fürdőzni, mint természetes vizekben. Mint mondta, a tavak, bányatavak, folyók vizének hőmérséklete kiszámíthatatlan, a folyók, tavak medre egyenetlen, veszélyes lehet a víz sodrása, és nincsenek szakképzett emberek, akik szükség esetén elsősegélyt nyújtanak - tudósít a Turizmus Panoráma.

A szóvivő elmondta: gyakran előfordul, hogy a strandolók a napon felhevült testtel ugranak a hideg vízbe. Ilyenkor leállhat a szívműködés, és a vérkeringés helyreállítására mindössze négy perc áll rendelkezésre. Ezért nem lehet a mentők kiérkezésére várni, azonnal meg kell kezdeni az újraélesztést, amire azonban egy bányatónál nagyon csekély az esély.

Lopások ellen

Oláh László, a BRFK bűnmegelőzési osztályának vezetője arról beszélt, hogyan lehet megelőzni a a strandokon gyakori lopásokat. Nem tanácsos értékmegőrzőnek használni sem az autót, sem pedig a leterített törülközőt, hiszen a tolvajok mindkét esetben könnyedén kifigyelhetik, hogy a strandolók hová rejtették értékeiket - mondta, hozzátéve, a pénzt, az iratokat érdemes értékmegőrzőkben elhelyezni.

Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója ismertette, hogyan igyekeznek biztonságosabbá tenni a fővárosi fürdőket. Tájékoztatása szerint az összes budapesti strandon árnyékolót építettek a gyermekmedencék fölé, így segítve a veszélyes UV-sugárzás elleni védekezést. A Dagály, a Palatinus és a Széchenyi fürdőben egy-egy 32 kazettából álló értékmegőrzőt helyeztek ki. Mint mondta, ha a medencéktől akár több száz méterre lévő fürdőépület helyett a medencék közelében elhelyezett kis széfek beválnak, az összes fővárosi strandra telepítenek ilyeneket.

Juhász Szabolcs, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára emlékeztetett arra, hogy hétfőtől a SZÉP-kártya mindhárom alszámlájáról lehet gyógyfürdő- és strandbelépőt fizetni.


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.