Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Világrekordra készül az Operett Karaván

50 nap alatt 100 hazai településen adnak ingyenes operett koncertet a Budapesti Showszínház művészei idén nyáron. Az Operett Karaván világrekord-kísérlete egy egyedi, külön erre a célra kialakított mozgó kaminonszínpad segítségével valósul majd meg. A száz helyre ezidáig 102 település jelentkezett, így a végleges útiterv is kialakult: Záhonytól Harkáig szinte 30 kiloReko

Idén nyár végétől 50 nap alatt 100 hazai településen adnak ingyenes operett koncertet egy különleges, erre a célra kialakított mozgó kamionszínpad segítségével. Az országjárás természetesen akkor indul el, ha erre a jogszabályi keretek lehetőséget adnak, de a jelenlegi tervek alapján augusztus közepén útnak indul az első Operett Karaván.

Rekordkísérlet. Fotó: Budapest Showszínház

A Budapesti Showszínház által szervezett esemény külön érdekessége, hogy a nagyvárosok mellett olyan településekre is eljut majd a produkció, amelyeken még soha nem volt operett előadás, hiszen se színházépület, se kultúrház nem működik a körzetükben, így az idősebb korosztálynak hatalmas meglepetés és ajándék lesz ez a kezdeményezés.

A száz helyre ezidáig 102 település jelentkezett, így a végleges útiterv is kialakult: Záhonytól Harkáig szinte 30 kilométerenként megállnak majd, hogy látványos, különleges és minden bizonnyal emlékezetes operett gálával örvendeztessék meg a települések lakóit.

Az operett karaván útjáról egy tíz részes dokumentumfilm is készül, melyben az érintett települések kulturális emlékeiről beszélgetnek az operett gála szereplői a települések vezetőivel, illetve meglátogatják nevezetességeiket, kulturális intézményeiket is.

Fotó: Budapest Showszínház

Az országjáró körút egyik kiemelt célja hazánk gyönyörű tájainak népszerűsítése, valamint a turizmus és vendéglátás fellendítésének elősegítése.

Az Operett százszor! című eseménysorozat világrekord is lehet, hiszen egymás után ilyen sok operett előadás még sehol, soha nem volt a világon, így a Budapesti Showszínház Guiness-rekord kísérletként jelenti be az országos körútjukat.

Fotó: Budapest Showszínház

A művészeknek és a szervezőknek is nagy kihívás lesz végig haladni a közel 15.000 km-es úton, de ennek ellenére nagyon várják már az indulást, hiszen életük egyik legnagyobb kalandja vár rájuk ezen az utazáson.

A Budapesti Showszínháztól már szinte megszoktuk, hogy mindig valami újdonsággal, egyedi ötlettel vagy különlegességgel rukkolnak elő. Hozzájuk kapcsolható a Budai Szabadtéri Színház megnyitása Csillebércen, Kosztolányi Édes Anna című művének musical változata, különböző segélykoncertek erdőtüzek kárenyhítésére vagy a Csoda Csoport beteg gyermekeinek támogatása adománygyűjtések formájában. Idén nyáron viszont egy számukra is minden eddiginél nagyobb kihívás elé néznek az Operett Karaván tekintetében.

A települések részletes listáját a Budapesti Showszínház weboldalán lehet megtalálni (www.showszinhaz.hu), az egyes helyszínek időpontjaival együtt.


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.