Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Világsztárok az Operában

Szeptember 17-én a Magyar Állami Operaházban tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Balett Gálát. Annak ellenére, hogy az idén történtek szponzorációs és tagkiválási változások a Gála életében, a jótékonysági cél reflektorfényben maradt.

Az esemény alapító-szervezői nemzetközi hírű balett művészek és nagy tapasztalatú gazdasági szakemberek, akik a montreali "Le Gala des Étoiles" mintájára készítették el a produkciót. Célja egyrészt, hogy a táncművészet látványos szólóiból, kettőseiből és más, rövid gáladarabokból keresztmetszetet adjon hazai és külföldi ünnepelt művészek, valamint kiemelkedő ifjú tehetségek világszínvonalú előadásában. Másrészt klasszikus és kortárs műveket, különböző stílusokat, iskolákat bemutatva a Gálát kisérő rendezvények bevételéből és az általa generált egyéb adományokból a magyar egészségügy, valamint az ellátást segítő alapítványok támogatása. Ezek közül is idén kiemelkedő szerepet kap Dévényi Anna tevékenysége, aki a szülési agykárosodás következtében mozgássérültté vált csecsemők számára fejlesztett ki egy új rehabilitációs programot. Az első Gálát 1993-ban rendezték, együttműködve a Budapesti Tavaszi Fesztivállal, a Kanadát bemutató "Welcome Canada Bienvenue" eseménysorozat részeként. Így nem meglepő, hogy az esemény egyik védnöke Robert Hage kanadai nagykövet.

A legjelentősebb változás a 2005-ös évben a programra vonatkozik, ezen belül is Pongor Judit művészeti vezető személyéhez, aki az idei műsorba a megszokottnál jóval több kortárs művet válogatott. Az est műsora a http://www.worldstars.hu/index.php?lang=hu&mid=151 címen tekinthető meg. A fellépők között szerepelnek majd napjaink legnagyobb hazai és külföldi táncművészei, többek között a Magyar Nemzeti Balett társulatából, valamint amerikai, kanadai, német osztrák, koreai társulatok népszerű művészei.


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.