Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Világsztárok koncertje júniusban - Jön a OneRepublic!

Örülhetnek a hazai OneRepublic-rajongók, hiszen kedvenceiket végre élőben is láthatják. Az amerikai alterpop nagyágyúi  2015. június 7-én a Papp László Budapest Sportarénában adnak koncertet. Lehet gyűjteni a jegyekre!

A OneRepublic tavaly megkezdett és jelenleg is zajló koncertsorozata, a The Native Tour eddig 169 teltházas koncertet hozott öt kontinensen.

A 2002-ben Ryan Tedder énekes és Zach Filkins gitáros által alapított középiskolai barátokból álló csapat először akkor került a zeneipari szakemberek látóterébe, amikor teljesen ismeretlenül, lemezkiadói szerződés és támogatás nélkül komoly kereskedelmi sikert értek el a MySpace-en. A debütáló album, a Dreaming Out Loud mégis csak jóval később, 2007-ben jelent meg, miután első kiadójuk a megjelenés előtt két hónappal kirúgta őket, amit valószínűleg azóta sokszor megbánt már. Az első kislemez, az Apologize azonnal berobbant a nemzetközi élvonalba, 16 országban vezette a slágerlistát, további ötven országban pedig Top 10 felvétel volt, és Grammy-díjra is jelölték érte a zenekart.

A második album Waking Up címmel 2009-ben jött ki, és az elsőhöz hasonló kritikai és kereskedelmi sikereket ért el, többek között a Good Life és az All The Right Moves című dalnak köszönhetően. A harmadik stúdióanyag, a tavaly megjelent Native is rögtön a listák élvonalába került: már az If I Lose Myself című szám a listák élére tört, ám az azokról fél éven át kirobbanthatatlan sláger mégis a Counting Stars lett, ezt Magyarországon is folyamatosan játszották a rádiók. A kislemez több mint ötmillió példányban talált gazdára csak az Egyesült Államokban.

„Nem vagyunk műfajtisztelők. Csak jó vagy rossz dalok és előadók léteznek, legyen szó rockról, popról, rapről vagy dance-ről. Ezek a jó dalok ránk is hatással vannak, befolyásolnak bennünket valamilyen módon, beépülnek a munkáinkba” - nyilatkozta Ryan Tedder a csapat stílusát firtató kérdésre.

Ne hagyd ki! Digitálisan felújítva láthatod a legendás Beatles-filmet!
A legendás Beatles tagjaival és persze zenéjével készült Egy nehéz nap éjszakája kedves, vicces, és minden korosztály számára emlékezetes kikapcsolódást ígér – még ma is! Az immár 50 éve bemutatott film felújított változatát csütörtöktől játsszák a magyar mozikban.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.