Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Virágba borult a Tisza!

Pénteken, szombaton Szolnoknál, ma már Nagykörünél virágzik a Tisza! A Palingenia longicaudák a kérészek legnagyobb példányai. A XXI. század első felére a világon már csak a Tiszán, és néhány mellékfolyóján élnek. Természetvédelmi értékük egyedenként 10 ezer forint.

A tiszavirág a kérészek (Ephemeroptera) rendjébe tartozó, 8-12 centiméter hosszú, színpompás rovar, melynek szárnyfesztávolsága eléri a 6-7 centimétert. A víz felszínére rakják a petéiket, és lesüllyednek a tó fenekére és ott fúrják a földbe magukat. A lárvák elsősorban folyami sziklák alatt élnek, a dús növényzet közé és az üledékbe fúrják magukat. A kifejlett állat közismerten rövid életű. Kis fejük rövid csápokat, terjedelmes összetett szemeket és három pontszemet visel. Szájszerveik csökevényesek. Az ivarérett állatok rövid felszíni életük során nem is táplálkoznak, bélcsatornájukat levegővel pumpálják fel, hogy könnyebben tudjanak repülni. A kifejlett kérészek nem túl jól, csapongva repülnek.

Tiszavirágok, Kép: MTI/Bugány János

Fajától függően egy év vagy pár hónap alatt 20-30-szor vedlik egy lárva. Az utolsó vedlés majdnem felnőtt korban történik meg. Főleg tavaszi és nyáreleji rajzáskor figyelhetők meg, amikor násztáncukat járják. A tiszavirág rajzása az esti órákban kezdődik és körülbelül három órán át tart. A rajzás nyitányaként az agyagos partoldalban élő hároméves lárvák felemelkednek a víz felszínére. Feljutásukat a kültakarójuk alatt felhalmozódó gáz segíti. A vízfelszínen bújik elő a lárvabőrből a szárnyas rovar.

Tiszavirágok a Tiszán, Nahykörünél, Kép: MTI/Bugány János

Először a hím szubimágók jelennek meg, amelyek a partra repülnek, ahol vedléssel alakulnak párzóképes imágókká.

Dúl a szerelem Tiszaalpáron
Párzó kék vércséket fotózott le az MTI munkatársa, Kovács Attila a Bács-Kiskun megyei település határában. E szárnyasok térségünk egyetlen telepesen fészkelő ragadozómadarai. Mint az összes többi sólyomféle, a kék vércse sem épít fészket. Telepei ezért csak a vetésivarjú-kolóniákban tudnak kialakulni – olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület oldalán.

A vedlés folyamata során az állat röpképtelen, így teljesen ki van szolgáltatva a rovarevő madaraknak. Az imágóvá átalakult, hosszú fartoldalékkal rendelkező hímek közvetlenül a víz felett repülve keresik a nőstényeket.

A nőstények a lárvabőrből kibújva azonnal párzóképesek. A párzás után a nőivarú egyed a folyó felett repülve megkezdi a kompenzációs repülést. A folyó felett 5-10 méteres magasságban halad a folyásiránnyal szemben, majd távolabb leereszkedik a vízre, ahol lerakja a petéit. A peték lesüllyednek a mederfenékre, majd a kikelő lárvák befúrják magukat a meder falába, és a víz felé nyitott vájatban élnek a következő három évben, tíz-százezres egyedszámú telepeken.

Az egykor Európa szerte elterjedt faj napjainkra a kontinens legnagyobb részéről eltűnt. Magyarországon nagy tömegben már csak a Tiszában és mellékfolyóiban él. (Forrás: Wikipedia)


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.