Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Viselj kéket április 2.-án!

Az ENSZ még 2008-ban nyilvánította az Autizmus Világnapjává április 2-át, ezzel is felhívva a figyelmet a spektrumzavarral élők problémáira. Te is könnyen kifejezheted támogatásod, ha pénteken kékbe öltözöl és fotódat megosztod a közösségi médiában.

Idén is elindítja #éniskékvagyok elnevezésű kampányát az Együtt Autistákért Alapítvány, hogy felhívja a figyelmet ennek a napnak a rendkívüli fontosságára. Az egész hónapra kiterjedő aktivitás célja, hogy a társadalom még inkább megértse, elfogadja és segítse az autizmussal élőket. Az alapítvány adománygyűjtése révén pedig támogatja az „AUTTALENT 2021 - Együtt a tehetségekért” tehetséggondozó program elindítását.

https://www.youtube.com/watch?v=wwnqltFQucU

 

A tavaly óriási érdeklődéssel záruló, és idén folytatódó #éniskékvagyok kezdeményezés keretében nemcsak Magyarország ismert épületei borulnak kékbe, vagyis az autizmus színébe április 2-án, de számos hazai hírességet is felkérnek valamilyen kék ruhadarab viselésére, és követőiket is ugyanerre biztatják.

A felhíváshoz bárki csatlakozhat saját közösségi média-felületén, akár már TikTokon is, kép vagy videó feltöltésével, melyben megjelenik a kék szín, a poszt leírásában pedig az #éniskékvagyok hashtag. A Világnap alkalmából Facebook-profilképeink módosítására is lehetőség lesz az Alapítvány által elkészített keretekkel, hogy ezzel is ki tudjuk fejezni szolidaritásunkat az autizmusban élők felé.

Mit is jelent az autizmus?

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy minden autizmus spektrumzavarral (ASD) élő ember rendelkezik egyfajta „szuperképességgel”. Az autistákat nagyon sokan az Esőember című film főszereplőjével azonosítják, pedig az autizmus nem csupán abból áll, hogy valaki nem néz a szemedbe, vagy esetleg kicsit befelé forduló az illető.

Az autizmus a szociális interakciókban mutat eltérést, mint például a szemkontaktus használata, a szociális kapcsolatok szabályozása, a kortársi kapcsolatok, az élmények kölcsönös megosztása. Egyes autista embereknek nehéz megérteni a közösség írott és íratlan szabályait, nehezen olvasnak gesztusokból, mimikából, és gyakran nehezen értik a hasonlatokat, de a szófordulatok értelmezésekor is bajban vannak.

Az autizmus lehet igen súlyos, illetve enyhébb formájú is. A súlyosan érintett autista személyek egész életen át teljes ellátásra szorulnak. Az autizmus spektrum állapot Magyarországon közel 160 ezer embert érint. Az autista emberek másként érzékelik a világ behatásait, mint mások. Az autista embereknek általában nehézségeik adódnak a mindennapi életben: valaki tanulási gondokkal küzd, más pedig mentálhigiénés problémákkal, de van, akinél az autizmus teljesen más formában mutatkozik meg. Ebből következik, hogy ezeknek az embereknek különböző szintű támogatásra van szükségük. Az alapítvány célja az, hogy egy élhetőbb világot teremtsünk nekik, ahol az emberek megértik, elfogadják és segítik őket a mindennapi életben.

Fotó: ACG

Állj mellénk!

Az Együtt az Autistákért Alapítvány 2021-ben életre hívja az „AUTTALENT 2021 - Együtt a tehetségekért” elnevezésű tehetséggondozó programját, ahova olyan autizmus spektrumzavarral élő, 6-30 éves korú gyermekek, fiatalok jelentkezését várják április 2-től, akik valamilyen kiemelkedő képességgel, tehetséggel rendelkeznek a zene, a képzőművészet, vagy egyéb művészeti ágak (mozgókép, fotó stb.), illetve a sport, a tudomány, a kutatás/fejlesztés/innováció vagy a számítástechnika területén.

A tehetséggondozó program 10 millió forintos tőkealapját főtámogatóként a MOL-csoport biztosítja, az összeg növeléséhez járulhatunk most mindannyian hozzá egy közös összefogással. A kampány részeként az alapítvány Labrosse Dániel kortárs művésszel és a Dorko csapatával működött együtt, ennek az eredménye az első #KékSzív T-Shirt Pop-Up kollekció.  Ebben három különböző grafikával ellátott pólót találunk, melyek megvásárlásával a tőkealapot mi is meg tudjuk növelni. Ezen felül a márka tavaszi-nyári cipőújdonságával, a DRK Ultralight modell kék színű változatával is a nemes ügyet segíthetjük, ugyanis minden megvásárolt kék lábbeli árából 10 százalékot ajánl fel a divatmárka a program részére.

Fotó: ACG

Az Együtt az Autistákért Alapítvány célkitűzéséhez a WOLT is hozzájárul. A cég  rendhagyó módon a mobilapplikációján belül létrehozott egy külön shopot, ahol Kék Szív kitűzők és pólók vásárlására van lehetőségünk egész áprilisban. A gyűjtésben a Bamba Marha Burger és több hazai étterem is részt vesz: a Bamba Marha kínálatából áprilisban kék bucival rendelhetjük meg a szezonális Együtt Burgert, amelynek árából 500 forintot fordítanak a program alapjának a növelésére, továbbá Kék Szív kitűzőkkel egészíthetjük ki a rendelésünket. Ugyanezt megtehetjük a PadThai Wokbar-hálózat, a Donna Mamma Pizza Napoletana, a Trattoria Pomo D’oro, a Gastronomia Pomo D’oro, a D.O.C Vino Bar és a Tokio éttermeknél. Az összefogáshoz ugyanakkor további éttermek is csatlakozhatnak a WOLT felületén. Az átfogó kampány célja, hogy az autizmusról ne csak április 2-án essen szó, hanem egy teljes hónapon át szerezhessünk minderről kellő ismeretet.

Fotó: ACG

„A tavalyi sikeres Kék Szív kitűzőkampány bebizonyította számunkra, hogy az igazán kreatív ötletekkel tudjuk a leghatékonyabban érzékenyíteni az embereket, így most is arra törekedtünk, hogy minél egyedibb megoldásokkal tegyük színessé, kékké az április hónapot. Bízunk benne, hogy rövid időn belül hagyományt teremtünk, és az április minden évben az autizmus spektrumzavarral élők támogatásáról fog szólni, és hogy minél többen tudnak valamilyen módon csatlakozni a kezdeményezéseinkhez” – mondta el az eseménnyel kapcsolatban Gubcsó Balázs, az Együtt az Autistákért Alapítvány stratégiai és operatív vezetője.


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.