Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Yacht kikötő a fővárosban

A Fővárosi Tervtanács elfogadta és várhatóan már ősszel megnyílik a főváros első olyan yacht kikötője, amely elsősorban a Duna Plaza mellett épülő Prestige Towers leendő tulajdonosainak biztosít majd kikötési lehetőséget.

 A kikötő beruházási értéke közel 500 millió Ft, amely 77 hajó befogadására lesz majd képes. Demszky Gábor dr. Tóth József XIII. kerületi polgármester és a kerületi főépítész, Arató György meghívására helyszíni látogatást tett a XIII. kerültben, ahol megnézte egyebek mellett a téli kikötő öblében létesítendő kikötő helyét, ill. a szomszédságban épülő lakóingatlan beruházások munkálatait és megismerkedett a beruházók és az önkormányzat együttes törekvéseit tükröző fejlesztési elképzelésekkel.

Ez lesz az első olyan lakókomplexum Budapesten, amely nemcsak hirdeti, de a vevők már a lakás megvásárlásával párhuzamosan meg is vásárolhatják az otthonuk közvetlen közelében található kikötőhelyet.

A kikötővel párhuzamosan, a következő 5-7 évben 100 milliárd forintos beruházással új városközpont kialakítását tervezi a XIII. kerületben a Transelektro Csoport - mondta Szili Balázs, a Prestige Towers értékesítési és marketing igazgatója. A kikötőben várhatóan megáll majd a MAHART menetrendszerinti járata is, amelynek segítségével azok is elkerülhetik a pesti dugókat, akik nem rendelkeznek saját yachttal.

A kikötő: A fiatal építészgenerációhoz tartozó Paulinyi Gergely (Mérték építészeti stúdió Kft., műteremvezető: Dr. Komjáthy Attila), illetve a hazai mezőnyben a legképzettebbek egyikének tartott - és elsősorban az üvegfelületekre specializálódott - Reith András a Transelektro Csoport tagjaként szerepelő Part Kft. megbízásából tervezte a mintegy háromszázötven négyzetméter szintterületű kikötőépületet.

A kikötőépület a part felől földszintes tömegként jelenik meg.

Megjelenésében egy íves szalagra hasonlít, mely csaknem teljes homlokzati hosszában transzparens, csupán néhány helyen osztják meg tömör felületek. Ez az átláthatóság alapvető koncepció, melynek köszönhetően az öböl és a szárazföld közti vizuális kapcsolatot biztosítva látjuk. Az épület nem csak tömegképzésében és anyaghasználatában, de alaprajzi elrendezésében is törekszik az egyszerűségre. A kikötő funkciót ellátó helyiségek az ún. pinceszinten (a Duna felől a földszinten) kerülnek elhelyezésre. Ezek a helyiségek raktárak, tárolók, valamint mosdók és egy szennyvízkiöntő a hajóval érkezők számára. A gépészeti helyiség szintén a pincében található. A földszinten a közösségi terek (kávézó és klubterem), valamint egy iroda és információ blokk található.

A folyóvíz dinamikáját jól tükröző puha, fluid forma rokonítható a nemzetközi kortárs építészeti progresszió törekvéseivel, illetve némiképp hasonló elrendezést láthattunk a Graphisoft park 2002-ben konferencia központ megtervezésére kiírt igen sikeres nyílt, nemzetközi tervpályázat első helyezettjeként befutó osztrák Urban Fisch iroda tervében is.

A Prestige Towers: Az 5 milliárd forintos beruházással 2006 augusztusára elkészülő első szakaszban a 7, 8, illetve 9 szintes toronyházakban 136 luxuslakást adnak át. Ezen túl új kikötőt, valamint szórakozó és szabadidős tevékenységekre is alkalmas parti sétányt alakítanak ki. A Prestige Towers elnevezésű lakópark 4 épületében 33-133 négyzetméter alapterületű, teraszos lakásokat építenek, a toronyházak tetején elhelyezkedő, 140 négyzetméteres penthouse-lakásokhoz 170 négyzetméteres körteraszokat alakítanak ki. A lakások ára 420 ezer-550 ezer forint lesz négyzetméterenként, a penthouse-lakásoké megközelíti a 600 ezer forintot. A lakások 20 százalékát már értékesítették.


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.