Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Zséda hisz a gondolat teremtő erejében

Talán a két legfontosabb dolog, amit egy szülő a gyermekének kívánhat: az egészség és a boldogság. A boldogság elérésében a családon kívül hatalmas szerepe van az iskolai, óvodai környezetnek is, amellyel gyakorló édesanyaként Zséda is egyetért. Az énekesnő azt is elárulta, miért tartja lényegesnek, hogy már egészen kis kortól tudatosan rávezessük a gyerekeket a pozitív gondolkodásra.

Zséda, fotokredit Schumy Csaba

Kézzel készült üzenetek és rajzok a falon, hála, optimizmus, megbocsátás, önbizalom és jócselekedetek… A 2014-ben Bagdi Bella, személyiségfejlesztő tréner, énekesnő által elindított Boldogságóra programot mára majd ezer intézmény építette bele munkatervébe, hogy a pozitív pszichológia eredményeire támaszkodva adjon ötleteket és segítséget a boldogságra való képesség fejlesztéséhez a legfiatalabb korosztálynak.

A Boldogságórákon a gyerekek különböző szituációkon, kreatív játékokon keresztül tapasztalhatják meg, mennyi dolog létezik, ami miatt boldog lehet az ember, és boldogságot tud okozni másoknak.

- Én hiszek a gondolat teremtő erejében. Hiszem, hogy amikor reggel felkelünk, csak a mi választásunk, hogy pozitív gondolatokkal kezdjük a napot. A jó gondolatok pedig a napok során tettekké válnak – kezdte Zsédenyi Adrienn.

- Nagyon örvendetesnek tartom, ha a pozitív gondolkodásra már iskolás korban rávezetik a gyerekeket, hiszen ilyenkor még sokkal fogékonyabbak mindenre. Ha megtanulják, hogy a boldogság belülről fakad és sokszor milyen apróságokon múlik, akkor remélhetőleg már iskolás éveikben is boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak lesznek és sikeres, érzelmileg is érett felnőtté válnak majd – tette hozzá Zséda, akinek kisfia Nimród, szeptemberben múlt 9 éves.

A mára tudományosan is bizonyított, országos, ingyenes Boldogságóra programhoz kapcsolódva jelenleg 60 000 gyerek sajátíthatja el a boldogságfokozó technikákat, összesen több mint 3000 pedagógus vezetésével!

ISTENI INTERJÚ
Nem hároméves korban ér véget a gyereknevelés, ellenkezőleg, éppen akkor kezdődik. Előtte csak szeretetre és biztonságra van szükségük. 3 és 10 év között a helyes és helytelen fogalmát kell bennük kialakítani a megfelelő magyarázatokkal. Az alapos, bővebb magyarázatokra 10 éves kor után van szükség – állítja Csányi Vilmos etológus, aki Demcsák Zsuzsának adott interjút.

 

 

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.