Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Zsibbadnak az ujjaid? Ezek vészjelek!

A betegség egyike a számos, igen ritka, autoimmun, a periferiás - elsősorban a motoros - idegeket érintő gyulladásoknak. Klasszikus formájában jellegzetes tünet a kéz illetve a láb ujjaiban kezdődő, majd fokozatosan a test felé terjedő zsibbadás, hangyamászásérzés.

A Guillain-Barre szindróma oka pontosan nem tisztázott, az esetek egy részében a betegség kezdete előtt néhány héttel gyomorrontásszerű tünetekkel járó fertőzés illetve a légutakat érintő fertőzés zajlik.

Ezekben az esetekben feltételezhető, hogy a kórokozó ellen termelődő antitestek lépnek reakcióba a myelinhüvelyt alkotó sejtek egyes molekuláival, ezáltal immunválaszt provokálnak, ami a sejtek károsodásához vezet.

Ritkábban olyan antitestek képződhetnek, amelyek elsősorban az axonokat  károsítják. Ennek azért van jelentősége, mert ezekben az esetekben a klasszikus formával szemben a javulás kevésbé teljes, maradandó tünetekre lehet számítani.

Ismert a betegségnek csak az érző, csak a motoros rostokat érintő akut illetve krónikus formája is.

A Guillain-Barre szindróma tünetei

A betegség klasszikus formájában jellegzetes a kéz ill. láb ujjaiban kezdődő, majd fokozatosan a test felé terjedő zsibbadás, hangyamászásérzés, bizonytalan fájdalmak jelentkezése, ezt követően az érintett területen izomgyengeség, bénulás jelentkezik, amit néhány hét múlva az érintett izmok fogyása követ. A bénulás a hasizmok gyengesége miatt székrekedéshez, a bordaközi izmok és a rekesz gyengesége miatt légzészavarhoz vezethet.

A betegség nem kíméli a zsigeri működések szabályozásáért felelős vegetatív idegeket sem, ez nemritkán szívritmuszavarokhoz, a vérnyomás hirtelen változásaihoz vezet.

Ismert az arc- illetve a garatizmokat érintő forma is. Ebben az esetben arcidegbénulással, nyelészavarral, nyakizom gyengeséggel kezdődik a betegség.

Milyen vizsgálatokra számíthat a beteg?

A károsodások jellegének elkülönítése elektroneurografiás vizsgálattal, illetve az idegszálból vett minta pathológiai vizsgálatával lehetséges.

Ezek mellett a gerincvelői folyadék vizsgálata van segítségünkre. Jellemző az igen magas fehérje tartalom a sejtszám emelkedése nélkül, ez a tünet azonban csak néhány hét alatt alakul ki. Fontos az egyéb okok (fertőzés, mérgezés, öröklött) eredet kizárása is.

Hogyan kezelhető a Guillain-Barre szindróma?

A cikk folytatása: http://www.webbeteg.hu/index.php?page=news_full&type=64&menu=betegseg&news_id=2201&cim=A-Guillain-Barre-szindroma-es-tunetei

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.