Életforma.hu

KUL-TOUR

10 kulisszatitok az Egri csillagok filmről

Az összefoglalóból az is kiderül, hogy az egyik elterjedt filmes „baki” valójában nem is történt meg.

Az 1968-as Egri csillagok című filmet két részletben, augusztus 27-én és 28-án tűzi műsorára a Duna, ez alkalomból az MTVA Archívumából összegyűjtötték a forgatás érdekességeit. Az összefoglalóból az is kiderül, hogy az egyik elterjedt filmes „baki” valójában nem is történt meg.

Az egri vár 1552-es ostromának történetét feldolgozó Gárdonyi Géza-regény évtizedek óta szerepel az iskolai kötelező olvasmányok között, és ebből készült minden idők egyik legnépszerűbb magyar filmes produkciója is. Várkonyi Zoltán filmjéhez a nemzet legnagyobb színészeit kérte fel: Sinkovits Imrétől Gobbi Hildán, Latinovits Zoltánon és Ruttkai Éván át Zenthe Ferencig.

Íme az Egri csillagok 10 legérdekesebb kulisszatitka:

  1. Kevesen tudják, de az Egri csillagokat már 1923-ban megfilmesítették. Ez volt az utolsó magyar némafilm, ami hangos változatával ellentétben nem aratott nagy sikert.
  2. A tengerparti jeleneteket a Balatonnál és Bulgáriában, a Fekete-tenger partján rögzítették.
  3. Pilisborosjenőn építették fel az egri vár másolatát, ahol az ostromjelenetek készültek. Az építményt nem bontották el, a romjai a mai napig megtalálhatók a település határában.
  4. A török sereget a Magyar Honvédségtől kivezényelt több ezer sorkatona alakította. A távoli tömegjelenetekben azonban – a számítógépes technológia fejletlensége miatt –, kétezer felfújható lufikatonát használtak a hadsereg szemléltetésére.
  5. A vár fokáról leöntött gőzölgő szurok valójában jéghideg volt, mivel a kellékesek szárazjeget használtak, hogy a fekete műanyagmassza bugyborékoljon a forrás látszatát keltve.
  6. A forgatásra külföldről szállítottak tevéket, amelyek közül három a budapesti állatkertben lelt otthonra.
  7. A magyar mozi egyik legnagyobb hazai kasszasikere volt: összesen 18 millióan váltottak rá jegyet.
  8. A film színészei óriási népszerűségnek örvendtek: Benkő Péter és Kovács István együttesen több mint 50 ezer rajongói, illetve szerelmes levelet kapott egyetlen nyár alatt.
  9. A film külföldön is hódított: Talizmán címen több országban is látható volt.
  10. Egy időben elterjedt az a városi legenda, hogy a filmben található egy hatalmas baki. Az igazság azonban az, hogy egyetlen jelenetben sem szerepel „karórás török”. A pletyka onnan indult, hogy előkerült egy forgatási fotó, amin karórát visel az egyik statiszta, ám a forgatásra már levette a kiegészítőt.

Ezt is olvasd el:


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.