Életforma.hu

KUL-TOUR

12 éve nincs velünk Cseh Tamás

Több ezer ember kísérte utolsó útjára 12 évvel ezelőtt az indiánt, akinek legendás dalait nemzedékek dúdolgatják azóta is. Cseh Tamás 2009. augusztus 7-óta nincs velünk, de dalait örökre ránk hagyta. Öt felvétellel emlékezünk az utánozhatatlan zeneszerzőre, aki túl korán, 66 évesen hagyott itt minket.

Balról jobbra: Cseh Tamás, Bereményi Géza és Másik János a hetvenes években (Készítette: Marcell Bálint - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=64817045)

1943. január 22-én született Cseh Tamás Budapesten, a Bakáts téren. Élt Tordason is, ahol édesapja a helyi szövetkezet képviselője volt. Itt fogant meg a kis Tamásban a zene szeretete, hiszen nagymamájával sokat énekeltek, de az egész falu úgy dolgozott a földeken, hogy közben népdalokat dúdoltak.

Nagyszülei indították el Cseh Tamást a zenei pályán, amikor érettségi ajándékként gitárt ajándékoztak neki. A kamasz Tamás zenekart alapított barátaival (Sztereó együttes), és zeneszerzőként is kipróbálta magát. Bár az együttes 1963-ban feloszlott, Cseh Tamás a szabadidejében az iskolai tanítás mellett szívesen gitározott. 1970-ben egy napos ismeretség után összeköltözött Bereményi Géza dalszerzővel. Százával születtek meg a közös szerzeményeik, de a cenzúra miatt féltek kiadni a dalokat. A hírnevet Jancsó Miklós hozta el neki, aki a Még kér a nép című filmjéhez kérte fel Cseh Tamást a zeneszerzésre, mert meghallotta egy dalát. A film Cannes-ben díjat is nyert, így Tamásnak a zeneszerzői karrier biztosított volt.

Mivel a '70-es években minden zenész zenekarokban működött, az Ad Libitum együtteshez csatlakozott énekesként. 1973. március 1-én volt az első koncertjük.

Cseh Tamás szólóban is kiemelkedő sikereket ért el, számos nagylemeze jelent meg, és több színházban is fellépett. 2006 júniusában adta az utolsó teljes önálló koncertjét az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében. 2006 nyara végén tüdőrákot diagnosztizáltak nála. 2009-ben végakartának megfelelően politikamentes gyászszertartáson Bereményi Géza búcsúztatta el. Érdekesség, hogy  CsehTamás kiskora óta érdeklődött az indiánkultúra iránt, saját indiántábort is szervezett a barátaival. Az indiántársak hagyományaik szerint búcsúztak „Füst a szemében” törzsfőnöktől (ez volt Cseh Tamás indiánneve), koporsóját hajnalcsillag motívumú takaróval borították.

Mi öt felejthetetlen dallal emlékezünk Cseh Tamásra, akinek rengeteg kiváló dalt köszönhetünk.

Cseh Tamás - Csönded vagyok

https://www.youtube.com/watch?v=RVXXgBecbB8

Most elmondtam mid vagyok, mid nem neked.

Vártál ha magadról szép éneket

Dicsérő éneked én nem leszek,

Mi más is lehetnék: csak csönd neked.

Talán az egyik legtöbbet játszott dal tőle, Bereményi Géza verséből készült zenei alapra Cseh Tamás dúdolásával. A dalt többek között a Punnany Massif és a 30Y együttesek is feldolgozták néhány éve, így a fiatalok is megismerhették Cseh Tamás örökségét.

Illegalitásban

https://www.youtube.com/watch?v=95fbmMFtv28

A rendszerváltás esszenciája egy dalban. 1982-től 1989-ig nem dolgozott együtt Bereményi Géza és Cseh Tamás, de Az "Új dalok"  című lemez miatt újra összeálltak. Ennek az egyik kiváló alkotása az Illegalitásban című dal, amiben szó esik Mariról, a komcsikról és az após pártjáról is.

Széna tér

https://www.youtube.com/watch?v=qPATZOltqLg

Budapesti ballada az 1945-os háborús emlékekről, amelynek témája a Széna téri áttörés volt. Cseh Tamás jó mesélőként osztja meg hallgatóival a '45-ös történelmi momentumokat. Érdemes a szövegre is figyelni, főleg ha többet szeretnénk megtudni az összecsapásról, amelynek a főszereplője volt ez a budai tér.

A nagy posványon át

https://youtu.be/D-MLB0QmbAM

A 2004-es év volt a legtermékenyebb év Cseh Tamás életében, ekkor mutatta be önálló estjét A véletlen szavait, majd megjelent "Az igazi levél nővéremnek" CD-je is, és egy Ady versek albumot is kiadott. Erről az albumról az egyik legszebb dal A nagy posványon át, amit Novák János zenéjére énekelt fel.

Ballada öcsémről

https://www.youtube.com/watch?v=j0-YINpA2lY

Az utolsó lemezének dala a "Ballada öcsémről", ami a rendszerváltás előtt emigrált képzeletbeli testvérről mesél. Aki élt már akkoriban, és volt disszidens családtagja, biztosan érteni fogja a dalt, amiben egy New Yorkba érkezett fiú mesél az utazásról és a családról. Érdekes, hogy a Levél nővéremnek albummal kezdődött el Cseh Tamás zenei karrierje, az utolsó dala pedig Ballada az öcsémről címet kapta.

Ezt is olvasd el:


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.