Életforma.hu

KUL-TOUR

6 dolog, amit nem tudtál a Liliomfi című magyar filmről

Kulisszatitkok, amelyeket csak kevesen ismernek a Liliomfiról.

Liliomfi, azaz a legendás vígjáték közel 70 évvel a bemutatása után sem vesztett népszerűségéből, ezért időről időre visszatér a Duna műsorkínálatába: ezúttal január elsején, 14:15-től látható a csatornán.

A vetítés apropóján következzen néhány érdekesség az MTVA Filmarchívumából.

  1. A történet írója, Szigligeti Ede a Liliomfit mindössze két délután alatt írta meg.
  2. Az eredeti színpadi mű helyszíne Kolozsvár volt, ám a filmadaptációt az akkor még érintetlen szépségű Balaton-felvidéken, a szigligeti táj romantikus környezetében forgatták, valamint a pasaréti filmgyár udvarán.
  3. Makk Károly első rendezése a hazai filmművészet egyik legvidámabb bohózata lett, amely felüdülést jelentett a közönségnek a kor megpróbáltatásai után. A cenzúra enyhülésének egyik első jele volt, hogy születhetett egy film pusztán a szórakoztatás céljával, kultúrpolitikai szándék nélkül.
  4. Mindössze egy maroknyi stábnak köszönhetően jött létre a produkció: alig több mint húszfős csapat munkájával született meg a film.
  5. Noha akkoriban még nem volt ünnepelt színész, az alkotók már a film ötletelési szakaszában eldöntötték, hogy a főszerepet Darvas Iván kapja meg.
  6. A film francia forgalmazásához készült egy gyönyörű, a filmhez korhű ismertető füzet is, amely elérhető az NFI Filmarchívum Könyvtárában.
Badacsony, 1954. augusztus 11.
Darvas Iván és Krencsey Marianne színészek a Liliomfi címû film forgatásán Badacsonyban.
MTI Fotó/Magyar Fotó: Gink Károly

A Liliomfi Szigligeti Ede vígjátékából, Makk Károly rendezésében 1954-ben készített, 109 perces magyar film.

A Liliomfi 2012-ben bekerült a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által kiválasztott legjobb 53 magyar film közé.

A film története szerint a19. század elején vándorszínészek érkeznek Balatonfüredre, hogy előadják a Rómeó és Júlia című tragédiát. A társulat fiatal színésze, Liliomfi első látásra szerelmes lesz Mariskába, aki Camillával, a nevelőnőjével nézi meg az előadást. Liliomfi, az ünnepelt színész valójában Szilvay Tódor professzor unokaöccse. A professzor látogatást tesz Camillánál, mert magával akarja vinni Mariskát, aki pedig a gyámleánya, hogy férjhez adja az egyetlen örököséhez, Szilvay Gyulához.

Badacsonyban, Kányai uram vendégfogadójában nagy a sürgés-forgás, a rengeteg vendég finomabbnál finomabb ételeket fogyaszt. Gyuri pincér és Erzsi szerelmesek egymásba, Erzsi apja, a fogadós azonban nem nézi jó szemmel a kialakuló kapcsolatot. Ő az ifjabbik Schnapsot szemelte ki a lánya jövendőbeliéül. Az ide hajóval érkező Liliomfi és a („köztársaságként” működő) társulat vezéregyénisége, Szellemfi menti meg a szerelmespárt, jól lejáratva a kérőt, az itt még sosem látott bécsi fiatalembert. Közben Szilvay professzorék is ide érkeznek postakocsival. Liliomfi pincérnek öltözve (és alaposan átmaszkírozva) férkőzik a szerelmese közelébe.

Ezt is olvasd el:


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.