Christo (Hriszto Javasev) Bulgáriában született 1935-ben egy gazdag bolgár család sarjaként. Rendkívül komoly intellektuális környezet vette körül gyermekkorában és igen konzervatív művészeti oktatásban részesült. 1958-ban már Párizsban volt, ahol az újrealista csoport tagja lett. Köztük kezdte meg a későbbiekben védjegyévé vált „csomagolós-projekteket”.
A csomagolásban benne van a titok, sőt, a fantázia is. Christo-ra élete végéig igaz volt a megállapítás, hogy sem a keleti, sem a nyugati világ törvényeit nem tudta igazán elfogadni. A csomagolás, mint technika, ezt a meghasonlottságot is zárójelbe tudta tenni. Az alkotópáros mindig konkrét, a mindennapi életből származó tárgyakkal dolgozott, tárgyaik gyakran geometrikus formájúak voltak. A csomagolás passzív beburkolásnak fogható fel, és ez az, ami Christo-éknál aktív művészetteremtő erővé vált.
A csomagolás a hagyományos műalkotás fogalmát teszi idézőjelbe, ahol például a drapéria az elidegenítés eszközeként jelenik meg. A csomagolás sokszor tette alkotásaikban zárójelbe a konfliktusokat, de ettől a lényeget még nyitva hagyta.
A Christo – Jeanne-Claude-féle projektek rendszerint több évtizedes előkészületek után valósulhattak meg – ha egyáltalán megvalósulhattak –, így a koncepció kialakítását és a tervezést azon munkák esetében is közösen végezték, amikből csak Jeanne-Claude halála után lehetett valóság. Legismertebb munkájuk a berlini Reichstag becsomagolása 1995-ben.
A párizsi Pompidou Központban júliustól lesz látható Christoék életmű-kiállítása. Ehhez kapcsolódik a legutolsó projekt is, a Diadalív becsomagolása, amit a járvány miatt jövő szeptemberre halasztottak az eredetileg tervezett idei megvalósításhoz képest. Kérdés, hogy a projekt jövő szeptemberben, immáron nekik emléket állítva, életművük előtti főhajtásként megvalósul-e, vagy végleg lekerül a napirendről. Az mindenesetre biztató, hogy Christo stúdiója szerint „a projekt napirenden van, a művész végakarata is az volt, hogy valósuljon meg.”
