Életforma.hu

KUL-TOUR

A fekete halál indította be a művészfantáziákat

Az emberiség talán egyik legpusztítóbb és legfélelmetesebb járványa, mellyel az évszázadok során kénytelen volt szembenézni, minden bizonnyal a pestis volt. Fekete halál. Már a neve is borzasztó, ráadásul sokáig semmit nem lehetett róla tudni, így az ismeretlenség még tovább növelte a rettegést. A képzőművészek mind meg akarták fejteni a betegséget, ezért számukra kiapadhatatlan témaként szolgált.

Mindez arra sarkallta őket, hogy irodalmi szövegben, zeneműben, vagy éppen képben, festményben ábrázolják mindazt, amit a sajátos művészi látásmód segítségével képesek voltak megérteni: reményeik, és a mi reményeink szerint is a lényeget. Azaz a miértet.

A középkorban végig, de a felvilágosodásig mindenképpen csupán egyfajta világmagyarázat létezett, a vallásos. Ebbe az értelmezési keretbe helyezték el a világ dolgait, és próbálták megfejteni annak titkait; a járványok e szerint isten büntetései voltak az emberiség bűnei miatt, így a gyógyulás sem volt más, mint a haragvó atya megbékítése, kiengesztelése.

A művészek sem vonhatták ki magukat az általános értelmezési keretből. A világ és annak magyarázata egy volt, a művészi újra alkotás eszközei pedig ehhez igazodtak. Bűn, büntetés, bűnhődés, kiengesztelés – kulcsszavak, melyek a megfejtés zárjába illeszkedtek; a csavar fordul egyet, idézhetnénk Henry James kultikus regényének tételmondatát.

A nyíl, mint a betegség metaforája. Forrás: Courtesy of Louise Marshall/ Archivio di Stato, Lucca

 

A fekete halál egyik első képzőművészeti ábrázolása a 14. század végén, egy Toszkánában festett kéziratban tűnik fel. Az ördögök nyilakat lőnek ki áldozataikra, egyértelműen azért, hogy rémületet keltsenek az emberekben. A nyíl, mint a betegség, a szerencsétlenség és a halál hordozója, az Ószövetség és a görög mitológia nyíl-metaforáinak gazdag hagyományán alapszik.

Az ezt követő évszázadok során aztán új szerepben találta magát a művész, így a festőművész is. Még mindig a vallásos világkép viszonylag szűkre szabott keretei között lehetett mozogni, ám már megengedett volt másfajta értelmezés is, a szimpla bűn, büntetés, bűnhődés motívum, mely a haragvó isten szerepéből adódott. Átadta a helyét a krisztusi megbocsátás lelki megbékélést hirdető megközelítésének, az empátia, a szenvedők iránti együttérzés lépett előtérbe, és ennek képi megformálása már sokkal fontosabb lett az előző felfogás által vallott szigornál.

A vásznakon erős érzelmek jelentek meg, a járvány és a betegség már valami legyőzhető valamiként mutatkozik, ám mindez nem elég, hiszen személyes beleérző képesség, a fájdalom és az enyhülés közös megtapasztalása és megélése nélkül, a szimpla győzelem mit sem ér. Csak e kettő együttese kész megvédeni és megnyugtatni a szenvedő egyént és társadalmat, ennek az üzenetét, valódi „jó hírt”, azaz a már közel profán evangéliumot a művész hozza és hirdeti.

A modern időkben pedig a művészek önmaguk felé fordultak, önarcképeket készítettek, hogy így mutassák meg, hogyan tudják elviselni és hogyan tudnak ellenállni a felbukkanó járványoknak.

Ma, a COVID-19 pusztítása idején, ezek a képek lehetőséget kínálnak nekünk arra, hogy ismét elgondolkozzunk az isteni gondviselés és az emberi segítség természetén.

Azokban az időkben, amikor az írástudatlanság volt az általános, és a képek szerepe meghatározó volt az információ átvitelében, a festővásznakon drámai jelenetek sorjáztak. Az egyszerű embereket ezek gyakorlatilag letaglózták, földbe döngölték, egyszersmind föl is emelték az egekig; minden volt itt, isteni büntetés éppúgy, mint isteni kegyelem, mindez pedig olyan felfokozott intenzitással, melyről a mai kor emberének talán fogalma sincs. A retinák bizony alaposan el voltak kényeztetve.

A zsidó nép megszabadulása az egyiptomi fogságból szintén alkalmat szolgáltatott arra, hogy a bűn és büntetés narratívájának keretei között tárgyalja a művész a pestis járványt. Mint ismeretes, az egyiptomiakat tíz komoly csapás érte, mire hajlandók voltak a zsidó népet hazaengedni az ígéret földjére.

A fáraó sem kivétel. Forrás: Rylands Library/ University of Manchester

Ezek egyike egy a 14. századból származó Haggadah lapjain a pestis volt. A képen a fáraót és udvartartásának tagjait látjuk, amint kifakadt sebeiket kutyák nyalogatják. A pestis ideje alatt készített művek még a leghatalmasabbakat is arra emlékeztették, hogy életük törékeny, átmeneti és ideiglenes ( bal oldali kép).

A 16. századi alkotásokon a karakterek már humanizálódnak, a nézőt arra késztetik, hogy együtt érezzen a szenvedővel. A betegek itt már gyengéd ellátásban részesülnek, gondoskodnak róluk. A műalkotás meggyőz bennünket arról, hogy tegyünk valamit az ellen, ami amúgy félelmet kelt bennünk.

Empátia. Forrás: DEA / G DAGLI ORTI/ De Agostini via Getty Images

 

Az úgynevezett empátiát a középpontba állító megközelítést aztán továbbfejlesztették a 17. és a 18. században, nem utolsó sorban a katolikus egyház kezdeményezésére.

A pestis szenvedőit pedig egyre inkább magával Krisztussal, mint a kereszten szenvedővel kezdték azonosítani ( jobb oldali kép).

Amikor a spanyol nátha az első világháború után gyakorlatilag letarolta egész Európát Edvard Munch norvég művész lett annak első áldozata. Munch, eltérően a korábbi betegség-ábrázolásoktól, amikor is a művész a beteg szeretteit szorongással és félelemmel várakozva ábrázolja, itt a művész áldozatként mutatja be önmagát, akinek a betegséget teljes elszigeteltségben, egyedül kell végig szenvednie (a kép a bekezdés alatt látható).

Egyedül. Forrás: Nasjonalmuseet/ Lathion, Jacques

David Wojnarowicz amerikai művész, aki AIDS-ben hunyt el, egy mélyen személyes, cím nélküli önarcképben saját halandóságát tükrözi. Körülbelül hat hónappal a halála előtt Wojnarowicz a kaliforniai Death Valley-ben tett utazást, és megkérte utazótársát, Marion Scemama-t, hogy álljanak meg.

Kiszállt a kocsiból, dühösen, magából kikelve kaparta a földet, majd élve „eltemette” magát. Fiona Johnstone, az Egyesült Királyság kortárs művészettörténésze úgy látja, hogy "David átveszi az irányítást önnön sorsa felett saját temetésével, így csökkentve a kiszolgáltatottságot, amit az AIDS jelent".

A mai digitális platformok lehetővé teszik a művészek számára, hogy azonnal reagáljanak a COVID-19-re valós időben, a megosztás előnyeit kihasználva. Az ír születésű művész, Michael Craig-Martin elkészítette a Köszönöm NHS virág poszterét (kép a bekezdés alatt). Egyszersmind arra biztatja követőit, hogy töltsék le, színezzék ki, és tegyék ki közösségi oldalukon.

Köszönet. Forrás: Michael Craig-Martin

 


Spanyolul utazni egészen más – Hogyan teheti élvezetesebbé az utazást a nyelvtudás?

Spanyolul utazni egészen más – Hogyan teheti élvezetesebbé az utazást a nyelvtudás? 

Van az utazásnak egy olyan pillanata, amikor a repülőgép leszáll, kilépünk a terminálból, megérezzük a melegebb levegőt, meghalljuk a körülöttünk beszélő emberek hangját, és hirtelen minden egy kicsit másnak tűnik.
Jane Austen élete és munkássága

Jane Austen élete és munkássága 

Jane Austen neve ma is sokak számára ismerősen cseng.
Egészségügyi problémákról értekezik a Bëlga és Janklovics Péter a közös dalukban

Egészségügyi problémákról értekezik a Bëlga és Janklovics Péter a közös dalukban 

A Mulatozin Forte című új szerzemény felöleli a mulatós, a lakossági techno és a dubstep műfajait, egy kislemeznyi szöveget tartalmaz és sok problémára kínál megoldást. A több mint 7 perces monstre trackben Tokyo, Bauxit és Még5 mellett Janklovics Péter humorista is vendégszerepel, és közösen is előadják a dalt szeptember 12-én, a Budapest Parkban. 
Megjelent Bojár Iván András új könyve: A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története

Megjelent Bojár Iván András új könyve: A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története 

Bojár Iván András legújabb kötete, A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története egy rendkívüli politikai és társadalmi fordulat krónikája.
Bor, zene, szeretet és tűz – egy különleges fesztiválon

Bor, zene, szeretet és tűz – egy különleges fesztiválon 

Június 6-án kerül megrendezésre a nyári LOVE Fesztivál, ami idén a Be Massive Horizon és a Haraszthy Pincészet kollaborációjából jön létre.
Kulturális élmények a mindennapokban

Kulturális élmények a mindennapokban 

A mindennapok ritmusa gyakran beszűkül a munka és az otthoni teendők közé, pedig a kulturális élmények könnyen beépíthetők a hétköznapokba is.
Nagy tér, nagy élmény – miért szeretjük az aréna koncerteket?

Nagy tér, nagy élmény – miért szeretjük az aréna koncerteket? 

Kevés dolog képes annyi embert megmozgatni és ismeretlenül is öccsekovácsolni, mint egy hatalmas koncert.
Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.