Életforma.hu

KUL-TOUR

A történelem eltörlése vagy rasszizmus? Eltávolítják az egykori amerikai elnök szobrát

Theodore Roosevelt egykori amerikai elnök lovasszobrát is eltávolítják New Yorkban

Megkezdték Theodore Roosevelt egykori amerikai elnök a New York-i Természettudományi Múzeum előtt álló szobrának eltávolítását, arra hivatkozva, hogy az emlékmű "a rasszizmus és a gyarmatosítás szimbóluma" - jelentette a The New York Times című napilap.

Az 1940-ben leleplezett szobrot, amely az Egyesült Államok 26. elnökét lovon ülve, egyik oldalán őslakos indiánnal, másikon fekete rabszolgával ábrázolja, a tervek szerint a héten teljesen eltüntetik a helyéről. A bontási költségek a bizottság szóvivője szerint összesen mintegy kétmillió dollárra rúgnak.

Roosevelt, a katona 1898-ban (Foto: Wikimedia)

A bizottság tavaly júniusban egyhangúlag döntött a szobor eltávolításáról, novemberben pedig bejelentették, hogy a szobrot az észak-dakotai Medorába helyezik át, ahol a nemrég átadott, Rooseveltről elnevezett könyvtár épülete előtt állítják össze újra.

A döntést évtizedek óta húzódó vita előzte meg

Az aktivisták a hetvenes évek óta támadják az emlékművet, amelyet többször vörös festékkel is leöntöttek. A szobor eltávolítását 2020-ban kezdeményezte a múzeum, amelynek igazgatója, Ellen V. Futter, a lapnak adott interjújában kifejtette, hogy egyetért az eltávolítással. A múzeumi könyvtár vezetősége egyenesen "problematikus kompozíciónak" nevezte az emlékművet.

A városban nem ez az első ilyen döntés. Novemberben az Egyesült Államok harmadik elnöke, Thomas Jefferson szobrát távolították el a New York-i városházából. Itt arra hivatkoztak, hogy a valahai elnök rabszolgatartó volt. Jefferson élettársa egyébként az egyik rabszolgája, Sally Hemings volt, aki hat gyermeket is szült Jeffersontól.

A szobor, amit elbontásra ítéltek (Foto: Depositphotos)

Az Egyesült Államokban az elmúlt két évben egymás után távolították el politikusok, katonai vezetők, vagy más, valahai ismert közéleti személyiségek szobrait, mert a rasszizmus merült fel velük kapcsolatban. Tavaly októberben például Virginia állam fővárosában, Richmondban távolították el Robert E. Lee tábornok, az amerikai polgárháborúban (1861-1865) a déli csapatok főparancsnoka óriás lovasszobrát, amelynek végleges lebontását Ralph Northam, Virginia állam demokrata párti kormányzója rendelte el.

Sokan sértőnek tartották a déli rabszolgatartó Konföderáció tábornokának emléket állító szobrot és annak elhelyezését a richmondi Emlékmű Sugárúton. Mások viszont úgy vélték, hogy a szobor eltávolítása a történelem eltörlésével lenne egyenlő.

forrás: MTI

Ezt is olvasd el:


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.