Életforma.hu

KUL-TOUR

Az X-Faktor egykori mentorával készített közös dalt Vastag Csaba

Az ’Ő legyen’ című dal – amely a blues világába kalauzolja el a hallgatóit október 23-án debütált.

Új zenei együttműködés gyümölcsével örvendezteti meg a rajongókat Vastag Csaba, aki ezúttal a International Blues Challenge győztesével, az X-Faktor egykori mentorával, Little G Weevilel közösen dolgozott új szerzeményén.

Régóta ismerem már Little G Weevilt, követem a munkásságát, hallgatom a régi és új dalait. A világ egyik legjobb blues zenésze, így amikor megkezdtem az új dalom munkálatait nem volt kérdés, hogy kit kérjek fel a közös munkára. Nagyon örültem, hogy igent mondott és bár előtte végzett egy kis kutatást, hogy a blues hangzásvilága mennyire fog beleilleni a munkásságomba, a válasszal együtt nyugtázta, hogy a közös dalunk remekül passzol majd a zenei utamba.

– mondta Vastag Csaba, aki számára öröm volt a közös munka.

„Tisztelem őt, azt, amit és ahogy csinál, ezért nyugodt szívvel adtam szabad kezet a blues mesterének. Így született meg az ’Ő legyen’ című dal, amely a barátságunk és hosszútávú együttműködésünk első akkordja” – árulta el az énekes, aki gyerekkora óta rajong a rock és a blues műfajáért is.

„Kissrác korom óta szeretem a rockot, amelynek van egy közös metszete a blues zenével. Az utóbbiban a zenész egy történetet mond el, ahogy mi is ebben az új dalban”

– tette hozzá Vastag Csaba, akinek Little G-vel közös dala október 23-án a ’SzerencseSzombat’-ban műsorban csendült fel először.

https://youtu.be/CZF-xd2t-2M

Vastag Csaba a tíz évvel ezelőtti X-faktor tehetségkutatóban lett ismert. Testvére a szintén énekesként bizonyító Vastag Tomi ugyanúgy az első szériában versenyzett, ahol Csaba. Drámai párbajon csaptak össze, ahol a végső döntést ifjabb Malek Miki hozta meg. Janicsák Vecával is párbajozott Vastag Csaba, de a nézők őt juttatták be a döntőbe. A műsor fináléjában 2010. december végén ő Takács Nikolasszal szemben ő nyerte a meg versenyt így ő lett az első hazai X-faktor nyertese. Mentora Nagy Feró volt.

Ezt is olvasd el:

Boldog születésnapot Kovács Kati!


Spanyolul utazni egészen más – Hogyan teheti élvezetesebbé az utazást a nyelvtudás?

Spanyolul utazni egészen más – Hogyan teheti élvezetesebbé az utazást a nyelvtudás? 

Van az utazásnak egy olyan pillanata, amikor a repülőgép leszáll, kilépünk a terminálból, megérezzük a melegebb levegőt, meghalljuk a körülöttünk beszélő emberek hangját, és hirtelen minden egy kicsit másnak tűnik.
Jane Austen élete és munkássága

Jane Austen élete és munkássága 

Jane Austen neve ma is sokak számára ismerősen cseng.
Egészségügyi problémákról értekezik a Bëlga és Janklovics Péter a közös dalukban

Egészségügyi problémákról értekezik a Bëlga és Janklovics Péter a közös dalukban 

A Mulatozin Forte című új szerzemény felöleli a mulatós, a lakossági techno és a dubstep műfajait, egy kislemeznyi szöveget tartalmaz és sok problémára kínál megoldást. A több mint 7 perces monstre trackben Tokyo, Bauxit és Még5 mellett Janklovics Péter humorista is vendégszerepel, és közösen is előadják a dalt szeptember 12-én, a Budapest Parkban. 
Megjelent Bojár Iván András új könyve: A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története

Megjelent Bojár Iván András új könyve: A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története 

Bojár Iván András legújabb kötete, A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története egy rendkívüli politikai és társadalmi fordulat krónikája.
Bor, zene, szeretet és tűz – egy különleges fesztiválon

Bor, zene, szeretet és tűz – egy különleges fesztiválon 

Június 6-án kerül megrendezésre a nyári LOVE Fesztivál, ami idén a Be Massive Horizon és a Haraszthy Pincészet kollaborációjából jön létre.
Kulturális élmények a mindennapokban

Kulturális élmények a mindennapokban 

A mindennapok ritmusa gyakran beszűkül a munka és az otthoni teendők közé, pedig a kulturális élmények könnyen beépíthetők a hétköznapokba is.
Nagy tér, nagy élmény – miért szeretjük az aréna koncerteket?

Nagy tér, nagy élmény – miért szeretjük az aréna koncerteket? 

Kevés dolog képes annyi embert megmozgatni és ismeretlenül is öccsekovácsolni, mint egy hatalmas koncert.
Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.