Életforma.hu

KUL-TOUR

Boldog születésnapot Katona Klári!

Ma ünnepli 68. születésnapját Katona Klári, vagyis Lárika, aki a magyar könnyűzene egyik nagy emblematikus énekesnője. Kovács Kati, Koncz Zsuzsa, Zalatnay Sarolta és Harangozó Teri mellett az első magyar énekesnő volt, akinek önálló nagylemeze jelent meg Magyarországon. 

Katona Klári Ráckevén született 1953. október 20-án, és már 13 éves korában énekelni kezdett. Kezdetben a Kék csillag, majd a Neoton együttes énekesnője volt, később szólókarrierbe kezdett és elképesztő sikeret ért el. 1970-ben már különböző énekversenyeken vett részt, majd az országos elismertséget a Táncdalfesztivál hozta el neki.

Katona Klári 1976-ban (Foto: Fortepan/Urbán Tamás)

Több albuma és dala ért el országos sikert, a legtöbb magyar zeneszerzővel dolgozott együtt. 1992-től saját maga írja a dalszövegeit, olyan zenésztársakkal kiegészülve, mint Szakcsi Lakatos Béla és Babos Gyula. 2003-ban Óvodás dalaim címmel gyereklemezt vett fel, 2020-től pedig a Jelen című hetilapban publikált zenei témájú cikkeket.

5 dal hoztunk Katona Klári repertorájából, amit érdemes meghallgatni tőle

 

Bővízű forrás

Katona Klári első sikeres dala a Bővízű forrás volt. 1972-ben a Táncdalfesztivál előadói díját nyerte meg ezzel a különleges nótával.

Ne sírj

https://youtu.be/uB_YuNMpj8Q

 

Az 1978-as év szintén sikeres volt Katona Klári karrierjében, ugyanis Demjén Ferenccel összeállva a Tessék választani című műsorban a Ne sírj című dallal előadói díjat nyert. A dal a Láthatod: boldog vagyok című lemezen jelent meg, a lemezre rögzített dalok alatt a V'Moto-Rock együttes kísérte az énekesnőt. A dal angolul is napvilágot látott, és külföldön is sikereket ért el.

Vigyél el

A legtöbbet lejátszott Katona Klári dal talán a Vigyél el, amit nagyon sokan és sokszor énekeltek már a tehetségkutató műsorokban is. A dalt többek között feldolgozta és előadta Auth Csilla, Polyák Lilla és Wolf Kati is. A Titkaim című lemezen található, ami az énekesnő  legnagyobb sikere volt és 1981 végén jelent meg. Az album az ötéves együttműködés első lépésea Presser Gábor-Sztevanovity Dusán szerzőpárossal.  A Vigyél el című dalt is természetesen ők írták.

Mint a filmeken

https://youtu.be/fb1T6YeJ_7U

A második legnépszerűbb albumán, az Éjszakai üzenet című lemezen jelent meg a Mint a filmeken című dal. Ez a nóta is Presser Gábor szerzeménye, a dalt pedig Katona Klári hangja teszi tökéletessé.

Gömbölyű dal

1981-ben, szintén a Titkaim című albumon jelent meg ez a vidám dal. A dalt Sztevanovity Dusán és Somló Tamás szerezte, és a kor hangulatához illő imidzs klipet is forgattak mellé. A videóban Katona Klári bársony fotelben énekli, hogy "Az ég kék, zöld a fű. Ez így gömbölyű."

Ezt is olvasd el:


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.