Életforma.hu

KUL-TOUR

Döbbenetes autóroncsok valahol Amerikában

Az elhagyott autóroncsok, - ahogy az elhagyott házak is -, tele vannak történetekkel. Egykor volt emberekével, akiket hosszú kilométereken, hegyen-völgyön át vittek, hogy aztán egyszer csak megszolgálva az elmúlt éveket, emlékként ott maradjanak valahol.

Kísérteties. Fotó: Dieter Klein/Teneuves via BBC

 

Gondoltátok volna, hogy több évtizede mozdulatlanul álló autóroncsok akár művészi fotótémák is lehetnek? Dieter Klein német fotóművész éppen ezekben az elhagyott roncsokban látta meg a potenciált, a képeket elnézve pedig értjük is, hogy miért. A többszörösen díjnyertes német fotós bejárta az Egyesült Államok és Európa nagy részét, ahol főleg a civilizációtól távoli helyekre utazott annak érdekében, hogy felkutasson minél több elfeledett autót.

A fotóművész kedvence, ez a pink Dodge 1977 óta áll ugyanazon a helyen. Fotó: Dieter Klein/Teneuves via BBC

 

Az 1960-as pink Dodge Klein kedvence, amelyet amerikai útja során fényképezett. A fotós, ha teheti, próbálja kideríteni az autóroncsok történetét. Ez persze sokszor lehetetlen, de a Dodge esetében szerencséje volt. Klein ugyanis találkozott a birtok tulajdonosával, aki elmondta, hogy az autót még 1977-ben az apja parkolta le a ház elé két nappal a halála előtt. Az elmúlt 43 évben pedig ugyanúgy áll ott, ahogy akkor ’77-ben otthagyták.

A Ford T-modell el elhagyatott nevadai bányászfalu múzeuma előtt áll. Fotó: Dieter Klein/Teneuves via BBC

 

Klein úgy kezeli ezeket az autókat, mintha múzeumi tárgyak lennének, sosem nyúl hozzájuk. Egy-egy darab valóban muzeális érték, ilyen például az alábbi 1907-es eredeti Ford T-modell, amely eddig a legrégebbi autó, amit lencsevégre kapott.

Autótemető valahol Amerikában. Fotó: Dieter Klein/Teneuves via BBC

 

A német fotós akkor lett a roncsautók megszállottja, amikor egy franciaországi biciklitúra során rábukkant egyre. Miután megörökítette és meglátta az elkészült képet, tudta, hogy ezentúl a sorsukra hagyott autókat szeretné fényképezni.

Amikor a természet magáévá teszi az autó-torzót. Fotó: Dieter Klein/Teneuve via BBC

 

Klein legjobb képei egyértelműen azok, amelyek az erdő mélyén készülnek, távol a civilizációtól. Van valami nem evilági abban, ahogyan ezt az 1937-es évjáratú Chrysler Imperialt benőtte a természet, a szélvédőn keresztül kinövő fa pedig még tovább erősíti az apokaliptikus érzést.

Forrás: Drive Me Baby

 


Spanyolul utazni egészen más – Hogyan teheti élvezetesebbé az utazást a nyelvtudás?

Spanyolul utazni egészen más – Hogyan teheti élvezetesebbé az utazást a nyelvtudás? 

Van az utazásnak egy olyan pillanata, amikor a repülőgép leszáll, kilépünk a terminálból, megérezzük a melegebb levegőt, meghalljuk a körülöttünk beszélő emberek hangját, és hirtelen minden egy kicsit másnak tűnik.
Jane Austen élete és munkássága

Jane Austen élete és munkássága 

Jane Austen neve ma is sokak számára ismerősen cseng.
Egészségügyi problémákról értekezik a Bëlga és Janklovics Péter a közös dalukban

Egészségügyi problémákról értekezik a Bëlga és Janklovics Péter a közös dalukban 

A Mulatozin Forte című új szerzemény felöleli a mulatós, a lakossági techno és a dubstep műfajait, egy kislemeznyi szöveget tartalmaz és sok problémára kínál megoldást. A több mint 7 perces monstre trackben Tokyo, Bauxit és Még5 mellett Janklovics Péter humorista is vendégszerepel, és közösen is előadják a dalt szeptember 12-én, a Budapest Parkban. 
Megjelent Bojár Iván András új könyve: A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története

Megjelent Bojár Iván András új könyve: A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története 

Bojár Iván András legújabb kötete, A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története egy rendkívüli politikai és társadalmi fordulat krónikája.
Bor, zene, szeretet és tűz – egy különleges fesztiválon

Bor, zene, szeretet és tűz – egy különleges fesztiválon 

Június 6-án kerül megrendezésre a nyári LOVE Fesztivál, ami idén a Be Massive Horizon és a Haraszthy Pincészet kollaborációjából jön létre.
Kulturális élmények a mindennapokban

Kulturális élmények a mindennapokban 

A mindennapok ritmusa gyakran beszűkül a munka és az otthoni teendők közé, pedig a kulturális élmények könnyen beépíthetők a hétköznapokba is.
Nagy tér, nagy élmény – miért szeretjük az aréna koncerteket?

Nagy tér, nagy élmény – miért szeretjük az aréna koncerteket? 

Kevés dolog képes annyi embert megmozgatni és ismeretlenül is öccsekovácsolni, mint egy hatalmas koncert.
Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.