Életforma.hu

KUL-TOUR

Élő közvetítés-sorozat a New York-i Metropolitan-ból

Újabb élő közvetítésből álló sorozatot indított a New York-i Metropolitan Opera európai és amerikai helyszínekről világsztárok szereplésével. Fellép majd Anna Nyetrebko, Diana Damrau vagy Jonas Kaufmann is.

Anna Netrebko Mimi szerepében Puccini A bohémélet című operájában Kép: britannica.com

 

A kamerák nemcsak a művészi előadást, hanem a helyszínek építészeti szépségeit is megmutatják –olvasható a MET honlapján, ahol jegyvásárlásra és a programok időpontjának megtekintésére is lehetőség van. Október 10-én a bécsi Liechtenstein-palotából Anna Nyetrebko operadívát hallgathatják és láthatják az érdeklődők. Két héttel később Diana Damrau német szoprán és a máltai Joseph Calleja koncertezik Máltán.

Diana Damrau Kép: diana-damrau

A december 19-ig tartó sorozat nézői többek között egy norvég kastélyból, egy walesi templomból és egy tenger fölé nyúló teraszról is láthatnak koncertet. A helyszíneken nem lesz közönség. Az előadásokra 20 dollárért lehet jegyet venni a honlapon, a műsorokat az élő közvetítések után 12 napon át lehet elérni.

A Met Opera a  becslések szerint dollármilliókat veszít, miután a világjárvány miatt március közepén bezárt és december 31-ig nem is nyit ki.


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.