Életforma.hu

KUL-TOUR

Emlékérmét bocsátottak ki az mRNS-alapú vakcinák kidolgozóinak tiszteletére

Karikó Katalin és kollégái tiszteletére emlékérem kerül forgalomba.

Tizenötezer forint névértékű ezüst és háromezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Covid-19 elleni védekezésben is központi szerepet játszó mRNS-alapú vakcinák kidolgozóinak tiszteletére - jelentette be Hergár Eszter, a bank társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója csütörtökön Szegeden. A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) rendezett ünnepségen az igazgató elmondta, az MNB 1968 óta bocsát ki jelentős történelmi, kulturális, tudományos eseményekhez kapcsolódva emlékérméket.

Csütörtökön bocsátották ki az mRNS-alapú vakcinák kidolgozóinak tiszteletére

A csütörtökön kibocsátott emlékérmékkel az mRNS-alapú vakcinák létrehozását megalapozó kutatásban résztvevők kitartó és sikeres munkája előtt tisztelegnek.

A Szilos András iparművész tervezte, csúcsára állított négyzet alakú, 38,61 milliméteres emlékérmék előoldalának központi motívuma két módosított mRNS-spirál stilizált ábrázolása. A hátoldal központi motívuma egy nukleozid-módosított mRNS lipid nanopartikulát (zsírrészecskét) ábrázol, amely magában foglalja a módosított mRNS spirálokat. Az mRNS-spirálok kinagyítva a zsírrészecske mellett is láthatóak. A négyzet oldalain a technológia kidolgozásában központi szerepet játszó négy tudós Karikó Katalin, Pardi Norbert, Drew Weismann és Ian Maclachlan neve olvasható.

Pardi Norbert, a University of Pennsylvania biokémikusa az ünnepséghez online csatlakozva elmondta, az mRNS-terápiás alkalmazásához három tudományos problémát kellett megoldani.

Karikó Katalin és Drew Weismann az mRNS módosításával elérték, hogy azok a szervezetbe juttatva ne váltsanak ki gyulladásos folyamatokat. Ian Maclachlan lipid nanopartikulákat fejlesztett ki, amelyek képesek a nukleinsavakat megvédeni a szervezetben az enzimatikus hatásoktól. Ezt követően Pardi Norbert bemutatta, hogy lipid nanorészecskékkel nagyon hatékonyan lehet sejtekbe bejuttatni a módosított mRNS-t és a technológia kiváló vakcinaplatformként működhet.

mRNS-alapú vakcinák alkotóiról (köztük Karikó Katalinról) bocsátanak ki érmét (Fotó: Brain Bar)

A kutató kifejtette, évek óta együttműködik magyarországi kutatócsoportokkal a Semmelweis Egyetemen, illetve az SZTE-n. Bízik benne, hogy a közös munkából újabb mRNS-alapú vakcinák vagy más terápiás megoldások születhetnek.

Széll Márta, az SZTE stratégiai rektorhelyettes hangsúlyozta, az egyetem közössége rendkívül büszke arra, hogy az mRNS-alapú vakcinatechnológia kidolgozásában fontos szerepet játszó két magyar tudós Szegeden végezte biológiai tanulmányait. Ez mutatja, hogy a szegedi biológia oktatás az elmúlt évtizedekben is világszínvonalú volt, és az mai is - mondta.

Az orvosprofesszor emlékeztetett arra, hogy 2021 novemberétől Karikó Katalin, az SZTE kutatóprofesszora. Mint mondta, az egyetem biológia intézetében már folyik egy milliókat érintő népegészségügyi probléma, a candida-fertőzés ellen alkalmazandó vakcina kifejlesztése.

Ezt is olvasd el:


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.