Életforma.hu

KUL-TOUR

Kávéimádók utónév kalauza

A babavárás egyik izgalmas része a gyerek nevének kiválasztása. A döntést leggyakrabban az befolyásolja, hogy illeszkedjen a családnévhez, szépen csengő és a külföldiek számára is könnyen kiejthető legyen. Ám vannak olyan szülők, akik mindenáron valami különleges, egyedi nevet szeretnének adni csemetéjüknek. Egy kávéfogyasztást népszerűsítő internetes honlap nem kevesebbet állít, mint hogy sokan különböző kávéfajtákról nevezik el a gyereküket.

Mindig van valami névadási őrület, ami az adott „korszellemnek” éppen megfelel.

Nálunk ilyen volt a 80-as évek második felében az Izaura. Akkor vetítették az első, Rabszolgasors című teleregényt az országban, a főhős után sokan keresztelték Izaurának a gyermeküket.  De nem kell ennyire messzire mennünk az időben,  manapság is vannak olyanok, akik a Pandémia nevet választanák a csöppségnek, már ha lehetne.

Egy nemzetközi internetes oldal pedig nem kevesebbet állít, mint hogy több országban a szülők előszeretettel adnak kávéneveket gyermeküknek, a legtöbb esetben Dél-Amerikában. Csak az összehasonlítás kedvéért, ez valami olyasmi, mintha idehaza Mokkának, vagy éppen Omniának nevezné el a gyerekét valaki.

Nem névadó ünnepség, csak egy csésze fekete. Fotó: depositphotos.com

A BrewSmartly.com  honlap, mely kifejezetten arra szakosodott, hogy praktikus tanácsokkal lássa el azokat a kávéimádókat, akik a tökéletes fekete elkészítésének receptjére vágynak, most egy szokatlan kutatásba kezdett. Arra voltak kíváncsiak, a világ névadási gyakorlatában mennyire elterjedt, hogy a szülők kávéfajtákról nevezzék el utódjaikat.

Lássuk, melyik babkávé, melyik baba névnek feleltethető meg, legalább is a honlap vizsgálata szerint.

A spanyol eredetű Santos (jelentése szent) arabica kávé ma a 437. legnépszerűbb baba név a világon a fiúk körében.

A Joe, egy igencsak népszerű név, de egy nagyon gyakori kifejezés is, amely a kávéra utal. Ez az 561. legnépszerűbb fiúnév a világon, és a legelterjedtebb az Egyesült Államokban.

A Guillermonak egy eszpresszóból és lime-ból készült kávét hívnak, na meg igencsak sok ilyen nevű fiúgyermek szaladgál Mexikóban. Amúgy ez az 597. legnépszerűbb fiú név a világon.

A Lait név egyfajta tejeskávét takar, bár népszerűségben nem vetekszik a korábbiakkal, gyakorisága is elenyésző, de az érdekesség kedvéért megemlítjük: ez a világ 347 331. legnépszerűbb fiú neve!

És most nézzük a lányokat.

A Hazel, azaz mogyoró aromás kávékülönlegesség, a 2.993. legnépszerűbb baba név a világon.

A második legnépszerűbb kávébab neve Cherry már csak az 5596. legkedveltebb a világon a lányos szülők körében, ugyanakkor a Fülöp-szigeteken ez a legelterjedtebb.

A harmadik helyen a Valencia áll, ez a narancs héjának aromáját hasznosító mokkafajta a világméretű népszerűségi versenyben már csak 29.181. helyen van.

A kutatási eredményeket olvasva azt azért leszögezhetjük, hogy ez inkább jó marketingfogás, semmint tudományos eredmény. Nyilvánvaló, hogy a kávéfajták  kaptak népszerű keresztneveket és nem fordítva.

Aki arra kíváncsi, hogy Magyarországon melyek az engedélyezett utónevek, azoknak azt ajánljuk, hogy böngésszék a belügyminisztérium honlapját.


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.