Életforma.hu

KUL-TOUR

Kétezer éves zsinagóga romjait találták meg Galileában

Kétezer éves zsinagóga romját találták meg Migdálban, Észak-Izrael Galilea nevű részén a Kinneret, vagyis Genezáreti-tó partjánál - írta a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.

Ez a második, ugyanabból az időszakból származó zsinagóga ezen a településen, amely Josephus Flavius főhadiszállása volt a rómaiak elleni lázadás idején (Kr. u. 66-70) az észak-izraeli harcokban - olvasható Shiri Zsuzsa (MTI tudósítója) írásában.

Első alkalommal találtak egyazon településen két zsinagógát, melyeket akkor építettek, amikor még állt a jeruzsálemi Szentély. A kutatók úgy vélik, hogy a felfedezés megváltoztatja az egykori zsidó vallási életről alkotott korábbi elképzeléseiket.

A régészek eddig azt feltételezték, hogy amíg a Szentély állt, nem volt komoly szükség zsinagógákra. Az istentisztelet központi szerepét Jeruzsálem töltötte be, ezért eddig úgy magyarázták, hogy a településeken nem volt szükség sok zsinagógára

közölte a lappal Adi Erlich professzor, a Haifai Egyetem kutatója.

"A második zsinagóga feltárása rávilágít a galileai zsidók társadalmi és vallási életére ebben az időszakban, és jelzi, hogy szükségük volt egy különleges helyiség kialakítására a Tóra-tanulmányozás és -olvasás, valamint a társasági összejövetelek számára"

- tette hozzá Jiszrael Hajom, (Izrael Ma) című lapnak Dina Avsalom Goreni, a Haifai Egyetem munkatársa, az ásatások társvezetője.

Kétezer éves zsinagóga romját találták meg Migdálban, Észak-Izrael Galilea nevű részén a Kinneret, vagyis Genezáreti-tó partjánál (Foto: Depositphotos)

Az épület maradványainál cserép gyertyatartókat, öntőformában készült üvegtálakat, pénzérméket és a rituális tisztálkodást szolgáló kőedényeket is találtak, melyek a szakemberek szerint a migdáli zsidók Jeruzsálemmel és a Szentéllyel ápolt kapcsolatáról tanúskodnak. A széles, négyzetalakú bazalt- és mészkőből épült házban egy központi csarnok és két további helyiség található. A középső terem falait fehér és színes vakolattal borították, és a falak mellett szintén vakolt kőpadok álltak.

A valószínűleg fából és agyagból készült mennyezetet hat oszlop támasztotta alá, amelyek közül kettőnek a kőalapja megmaradt. Az építmény déli oldalán egy kisebb helyiségben egy vakolt kőpolcot találtak, amely a Tóra-tekercsek tárolását szolgálhatta.

A Galileai-tenger északnyugat partvidékén található Migdal jelentős zsidó város volt 2000 évvel ezelőtt, a keresztény források is említik, mint Mária Magdolna szülőhelyét. A másik, a település keleti részén lévő zsinagógát több mint egy évtizeddel ezelőtt fedezték fel. Annak közepén egy faragott követ találtak, melybe hétágú gyertyatartót mintáztak a Szentélyben akkor még meglévő Menórát másolva.

Ezt is olvasd el:


Spanyolul utazni egészen más – Hogyan teheti élvezetesebbé az utazást a nyelvtudás?

Spanyolul utazni egészen más – Hogyan teheti élvezetesebbé az utazást a nyelvtudás? 

Van az utazásnak egy olyan pillanata, amikor a repülőgép leszáll, kilépünk a terminálból, megérezzük a melegebb levegőt, meghalljuk a körülöttünk beszélő emberek hangját, és hirtelen minden egy kicsit másnak tűnik.
Jane Austen élete és munkássága

Jane Austen élete és munkássága 

Jane Austen neve ma is sokak számára ismerősen cseng.
Egészségügyi problémákról értekezik a Bëlga és Janklovics Péter a közös dalukban

Egészségügyi problémákról értekezik a Bëlga és Janklovics Péter a közös dalukban 

A Mulatozin Forte című új szerzemény felöleli a mulatós, a lakossági techno és a dubstep műfajait, egy kislemeznyi szöveget tartalmaz és sok problémára kínál megoldást. A több mint 7 perces monstre trackben Tokyo, Bauxit és Még5 mellett Janklovics Péter humorista is vendégszerepel, és közösen is előadják a dalt szeptember 12-én, a Budapest Parkban. 
Megjelent Bojár Iván András új könyve: A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története

Megjelent Bojár Iván András új könyve: A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története 

Bojár Iván András legújabb kötete, A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története egy rendkívüli politikai és társadalmi fordulat krónikája.
Bor, zene, szeretet és tűz – egy különleges fesztiválon

Bor, zene, szeretet és tűz – egy különleges fesztiválon 

Június 6-án kerül megrendezésre a nyári LOVE Fesztivál, ami idén a Be Massive Horizon és a Haraszthy Pincészet kollaborációjából jön létre.
Kulturális élmények a mindennapokban

Kulturális élmények a mindennapokban 

A mindennapok ritmusa gyakran beszűkül a munka és az otthoni teendők közé, pedig a kulturális élmények könnyen beépíthetők a hétköznapokba is.
Nagy tér, nagy élmény – miért szeretjük az aréna koncerteket?

Nagy tér, nagy élmény – miért szeretjük az aréna koncerteket? 

Kevés dolog képes annyi embert megmozgatni és ismeretlenül is öccsekovácsolni, mint egy hatalmas koncert.
Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.