Életforma.hu

KUL-TOUR

Kíváncsi vagy a Vöröskereszt 140 éves munkájára? Akkor ez a kiállítás tetszeni fog!

A 140 éves Magyar Vöröskereszt emlékei a XVI. kerületben

Különleges kiállításra várják az érdeklődőket a Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központba, ahol a 140. évforduló jegyében a Vöröskereszt helyi emlékeire összpontosítanak. A kiállítás betekintést enged abba, hogy a különböző történelmi időszakokban hogyan változott a Vöröskereszt társadalmi tevékenysége, szervezeti formái.

Az elmúlt 140 év alatt a Magyar Vöröskereszt Magyarországon az egyik legszámottevőbb jótékony és karitatív mozgalommá vált, mely jelen volt a legkiemelkedőbb történelmi események során, rendszeresen tevékenykedett az országot sújtó háborúk, környezeti katasztrófák és válságok hatásainak könnyítésében.

A kiállításon a Vöröskereszt 140 éves története köszön vissza (foto: Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központ)

Kovács Péter, Budapest XVI. kerületének polgármestere elmondta, hogyan tudnak segíteni a szervezettel együttműködve.

Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a kerületi önkormányzat régóta támogatja a Vöröskereszt tevékenységét, ráadásul szerződést is kötöttünk velük a hajléktalan ellátás céljából. Az egyik hozzánk tartozó épületet ők használhatják, amiért nekik nem kell fizetniük. Többféle megoldással segítjük a munkájukat, támogatjuk a rendezvényeiket. A legfontosabb feladat, amit itt végeznek, a rászorulók segítése különböző adományokkal, ruhákkal illetve a felvilágosító tevékenység. Például 2020-ban szerveztünk egy olyan programot, amelynek keretein belül gyerekeknek tanította meg a Vöröskereszt az újraélesztést, vagy legalábbis hogyan fogjanak hozzá, ha valaki hirtelen összeesik, és rosszul lesz. A 16. Kerületi önkormányzathoz tartozik egy intézmény, a Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központ, ahol igyekszünk feldolgozni a kerület és annak előtelepüléseinek történetét. Ebbe beleillik a Vöröskereszt története is, ezért egy kiállítást rendeztünk. A szervezet helyi önkéntesei közül többen lokálpatrióták, és gyűjtögették azokat az információkat, képeket, dokumentumokat, amelyek megtekintése által gazdagabbak lehetünk azokkal az információkkal, milyen a Vöröskereszt élete.

- mondta a polgármester.

Mi látható majd a kiállításon?

Buncsik Ildikó, a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet igazgatója elmondta, hogy a 140. évforduló alkalmából a XVI. kerületi szervezet számos történeti információt gyűjtött össze, a kerületi önkéntesek segítségével.

A Vöröskereszt a világ egyik legrégebben működő civil szervezete. Alapelveink a mai napig érvényesek életünk minden területére, különösen igaz ez a jelenlegi időszakra is. Nagyon érdekes volt érzékelni, hogy ezek az alaptételek hogyan tudnak ennyi időn keresztül napjainkra is hatást gyakorolni. A XVI. kerületi szervezet egy rendkívül jól működő, önkéntes csoportból tevődik össze, a Vöröskereszt keretén belül példamutató módon törődnek a hagyományokkal. Úgy vélem, nagyon lényeges, hogy egy szervezet esetében a tradíció és az innováció összhangban, egymást segítve legyen jelen.

Az érdeklődők február 11-ig tekinthetik meg az egyedi tárlatot, amelynek keretein belül több régi tagsági könyv, igazolvány, plakát, tankönyv, jelvény és számos fénykép gyűlt össze a közelmúltból. Több nagyobb méretű tablót állítottak össze a szervezők a rendelkezésükre álló fotókból és korabeli dokumentumokból az alábbi tematikus bontásban:

  • - a Magyar Vöröskereszt megalakulása és a két világháború közti tevékenysége
  • - a kerületrészeket alkotó előd települések vöröskeresztes emlékei
  • - a XVI. kerület üzemi és lakóterületi vöröskeresztes szervezetek dokumentumai 1950-89 között
  • - vöröskeresztes munka a rendszerváltást követően
  • - összegyűjtött tárgyi emlékek

Bővebb infót itt találsz: https://www.helytortenet16.hu/emlekezet-kozpont/

Ez is érdekelhet:


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.