Életforma.hu

KUL-TOUR

Kovács Ákos nem állna meg egyetlen kisjátékfilm rendezésénél

Nemrég mutatták be az előadó első, fekete-fehér kisjátékfilmjét ’Magunk maradtunk’ címmel. Bár a zene örök szerelme marad Kovács Ákosnak, a szerzői filmrendezésről sem tesz le a későbbiekben.

A legnagyobb mozik is műsorra tűzték Kovács Ákos első kisjátékfilmjét, amelynek cselekményét egy korábbi novellája adta. Az előadó rendkívül élvezte a film forgatását, minden munkálatból kivette a részét az első perctől az utolsóig.

Ez az első játékfilm rendezésem, nagyon örülök, hogy egy művészi igényű kisjátékfilmet készíthettem el. Ebben minden benne van, amit eddig csináltam és ami engem érdekel: a lírai én, a versmondó-versíró, a zenész, az epikus én, a képalkotás, történet-mesélés öröme. Minden egyesül benne

– mondta a 95.8 Sláger FM-en Kovács Ákos, akinek filmjét alig mutatták be, máris felkérést kapott újabb rendezésre.

„Megkerestek nagyjátékfilm rendezésével is, ami nagyon megtisztelő, jó tanulási folyamat lenne, ami rám is férne. Mégsem érdekel, hogy egy előre megírt forgatókönyvet, más ötletét vászonra vigyem. Nem lettem rendező azért, mert egy kisjátékfilmet megalkottam, tőlem sokkal kompetensebb szakmabeliek várnak arra, hogy nagyjátékfilmet rendezhessenek. Engem inkább ez, a szerzői vonal érdekel, amikor egy saját koncepció mentén az ötlettől a megvalósításig mindenben ott vagyok. Remélem lesz még ilyenre lehetőségem”

– árulta el az előadó, akinek októberig nem sok kapacitása lesz hasonló munkára.

Kovács Ákos első filmjéről beszélt (Foto: Yotube.com)

„Május 28-án megkezdjük a turnénkat, egészen októberig járjuk az országot és koncertezünk. Emellett az új novelláskötetemmel is megyek majd jónéhány helyre és a filmet is viszem több filmszemlére. Nem mondom, hogy néha nem fárasztó a pörgés, ahogy azt sem, hogy eleget alszom, de rendkívül szerencsésnek érzem magam. Nincs miért nyavalyognom, hálás vagyok a sorsomért, hogy ezt csinálhatom, a közönségemért és azért is, hogy életem egyik legfontosabb alkotása, a ’Magunk maradtunk’ elkészülhetett”

– mondta a Sláger Kult műsorvezetőjének, Sándor Andrásnak Kovács Ákos.

A beszélgetés a következő linken érhető el.

Ezt is olvasd el:


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.