Sláger Fm cikkek

Egyik legnagyobb titkát árulta el a világsztár, Tim Kamrad Kisónak
A Slágerlista műsorvezetője ezúttal Tim Kamraddal készített interjút, aki azt is elárulta, hogy alig lát valamit a színpadon.

Így emlékszik a Prima Primissima díja elhagyására Hadas Krisztina
A díjnyertes dokumentumfilm-készítő annyira örült a díjnak, hogy szinte el sem akarta hinni mekkora elismerésben részesítette a közönség. Az örömmámor közepette egy rövid időre nyoma is veszett a díjnak.

Nem tud leállni a fészekrakással Liptai Claudia és Pataki Ádám
A házaspár mindig úgy érzi, hogy van még mit csinosítani az otthonukon. Míg Pataki Ádám egy-egy újabb okoskütyüt szerez be, Liptai Claudia a díszekkel és apróságokkal szépítgeti házukat.

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek
A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.

Így vélekedik a Nagy Ő-ben való szerepléséről Árpa Attila
A színészként, valamint rendező-producerként is tevékenykedő Árpa Attila elárulta, hogy miért vállalta a műsorban való szereplést és azt, hogy sikerült-e elérnie vele a célját.
A színészként, valamint rendező-producerként is tevékenykedő Árpa Attila elárulta, hogy miért vállalta a műsorban való szereplést és azt, hogy sikerült-e elérnie vele a célját.

Igazi relikviákat őriz Csákányi Eszter Psota Irén hagyatékából
A színművész példaképeként tekintett Psota Irénre, akinek legendás napszemüvegét és parfümjét a mai napig nagy becsben tartja.

Gőzerővel készül képzőművészeti kiállítására Kozsó
Az énekes műveit már láthatták Párizsban, Hongkongban és Szingapúrban. 2023-ban pedig az egyik budapesti galériában is kiállításra kerülnek Kozsó művei.

Ezt gondolja az őt kritizálókról Kajdi Csaba
A közösségi oldalak megmondó emberét egy kicsit sem hatja meg, amikor páros lábbal állnak belé egy-egy kommentben vagy üzenetben.

Ezért fagyoskodott napokig egy sátorban Pataki Ádám
A mestercukrász egy nem akármilyen, sátorozós apa-fia programon vett részt kisfiával. Míg Marcinak meg sem kottyant a dolog, Pataki Ádám kis híján megfagyott a sátorban.

Ezzel tudja kellemetlen helyzetbe hozni Kajdi Csabát az édesanyja
A modellügynökség vezetője sok időt tölt az édesanyjával, aki sosem fogja vissza magát. Ami a szívén, az a száján, még ha ezzel olykor kínos helyzetbe sodorja a körülötte lévőket.
Modellügynöksége miatt próbálták megzsarolni Kajdi Csabát
Az ügynökség vezetőjét váratlanul érte annak az ügyvédi irodának a megkeresése, amely pénzt próbált kicsikarni tőle.
Így változtatta meg az autóbaleset Fenyő Iván életét
A színész sorsfordítónak látja 2007-ben bekövetkezett autóbalesetét, amelyet követően az önismeret és a világ jobb megismerése felé fordult.
Járai Máté számára minden nyaralás felér egy kisebb csalódással
A színész minden nyaralásról álmokat sző, ám amikor megérkezik a helyszínre óriási csalódás számára, hogy az nem úgy néz ki, mint ahogy elképzelte.
Ezért vitázott össze Liptai Claudia és Pataki Ádám a nyaralásukon
A házasok az Amalfi-parton pihenték ki az év fáradalmait, ám az odáig vezető út nem volt zökkenőmentes.
Tallós Rita: „A megalázásnak és megaláztatásnak sok fokozata van”
A színész-rendező kendőzetlen őszinteséggel mesélt karrierje indulásáról és arról, hogy kezdetben mennyire nem kapott lehetőséget, hogy színpadra léphessen.
Két új dologba is belevágott Liptai Claudia
A műsorvezető motivációs trénerként is megcsillogtatta tudását, de emellett életmódváltásba is kezdett, melynek részeként diétázik és fut.
Eddig szeretne színpadra állni Soltész Rezső
Az énekes elárulta, hogy addig koncertezik, amíg a közönség soraiban csillogó, érdeklődő tekintetek lát.
Igazi rosszcsont gyerek volt Kajdi Csaba
A modellügynökség vezetője nem tagadja, volt egy-két csínytevése gyerekként. Előfordult, hogy bliccelt, de ma már eszébe sem jutna hasonló.
Ezt gondolta egymásról Gianni Annoni és felesége az első találkozáskor
Több, mint tíz évvel ezelőtt pillantotta meg egymást Debreczeni Zita és Gianni Annoni, akik most a kapcsolatukról és a megismerkedésükről meséltek.
Kincseket rejt Náksi Attila videokazetta gyűjteménye
A DJ-nek egy kisebb gyűjteménye van VHS és magnókazettákból, amelyek között igazi kultikus darabok is lapulnak.
Ezért balhézik a szomszédja Kajdi Csabával
A modellügynökség vezetőjének Franciaországban is van egy lakása, ahol idős szomszédja nem tolerálja, ha a megmondóember az erkélyen sütöget.
Kovács Ákos nem állna meg egyetlen kisjátékfilm rendezésénél
Nemrég mutatták be az előadó első, fekete-fehér kisjátékfilmjét ’Magunk maradtunk’ címmel. Bár a zene örök szerelme marad Kovács Ákosnak, a szerzői filmrendezésről sem tesz le a későbbiekben.
Szikora Róbert egy különleges titkot árult el
Elárulta, mit jelképez a nyakában lógó piros szív.
Testsúlya miatt közösítették ki Mardollt
Az X-Faktor felfedezettje már gyerekként megtapasztalta, hogy milyen kiközösítve lenni. Kortársai sokat piszkálták a súlya miatt, ám ő a bántásból is igyekezett erőt meríteni.
Műszaki segítségnyújtásban is remekel Kajdi Csaba
A modellügynökség vezetőjét édesanyja gyakran hívja fel egy-egy műszaki problémával, amelyet pillanatok alatt megold a közösségi oldalak megmondóembere.
Kiderült, miért tűnt el az egykori tinisztár, Brasch Bence
A Csillag születikben feltűnt énekes egy pillanat alatt lett országosan ismert tinibálvány. Bár sikert sikerre halmozott nem érezte komfortosnak a pop énekesi karriert.
Dallos Bogi hónapokig nem vett tudomást Puskás Peti udvarlásáról
Az énekesnő elismeri, hogy egyébként is nehezen olvas a jelekből. Férje, Puskás Peti esetében ez olyannyira így volt, hogy 4-5 hónapig fel se tűnt neki az énekes udvarlása.
Életének ezen a két területén örülne a változásnak Csonka András
A színész nagyon hálás azért, hogy mind a színházi, mind a zenei pályán sikereket könyvelhet el, ahogy a műsorvezetői munkát is nagyon élvezi. Ugyanakkor van két terület az életében, ahol szeretné még megvalósítani az álmait.
Hatalmasat esett a Dunába Növényi Norbert
Az egykori élsportoló új sportot, a SUPozást próbálta ki, amikor hatalmasat borult a hideg vízbe.
Szőke Zoltán három évig hezitált mire meghozta a döntést: távozik a Barátok köztből
Szőke Zoltán Berényi Miklós, az egyik alap Barátok közt karaktert alakította.
Enélkül sehova se utazik Liptai Claudia és Pataki Ádám
A házasok között megvan a munkamegosztás abban, hogy ki, mit pakol be, ha utazásra kerül a sor. ’Fufuka’ nélkül azonban soha nem indulnak útnak.
Kajdi Csaba nagyon megjárta a portugál szerelmével
Érdekes esetet osztott meg a modellügynökség vezetője.
Ajándékboltban és piacon is dolgozott Kajdi Csaba
A modellügynökség vezetője arról beszélt, hogy milyen munkái voltak annak idején.
Latinovits Zoltán csúnyán beszólt Korda Györgynek anno
Korda György közel öt évig lakott a Latinovits-Ruttkai házaspár szomszédságában, így jó viszonyt ápolt a párossal. Bár a színészóriás egyszer kemény szavakkal illette Kordát, őt ez büszkeséggel töltött el.
Komoly érzelmi megpróbáltatásokon van túl Erdőhegyi Brigitta
Az énekesnő úgy érzi, meg kellett érnie ahhoz, hogy mint dalszövegíró is bemutatkozzon a közönségnek. Az utóbbi időben sok örömteli, ám jónéhány szomorú pillanatban is része volt, amelyek együttesen inspirálták az írásra.
Így éli meg a nagymama szerepet Hadas Kriszta
A televíziós személyiség kifejezetten élvezi, hogy öt hónappal ezelőtt új korszak köszöntött be az életébe. Hálás számára a nagymama szerep, minden percet élvez, amit az unokájával tölthet.
Pindroch Csaba képtelen emberi időben álomra hajtani a fejét
A színész hajnali három előtt nem tud nyugovóra térni. Sajátos alvási ideje egy fiatalkori éjszakai munka és egy betörési kísérlet rajtaütése miatt alakulhatott ki.
Ezt gondolja a szépészeti beavatkozásokról Balázs Klári
Balázs Klári úgy látja, sok fiatal átesett a ló túloldalára és már huszonévesen a plasztikai beavatkozások felé fordul. Szerinte ennek a trendnek köszönhető, hogy sok fiatal hölgy teljesen egyforma megjelenésűnek látszik első ránézésre.
Súlyos baleset miatt került közelebb édesapjához Éliás Gyula
Az énekes édesapjának mindkét lába megsérült egy balesetben, így fia és akkori felesége ápolták az egykori sztár DJ-t. Éliás Gyula úgy érzi, szinte csak ekkor ismerte meg igazán az édesapját.
Így éli meg Zoltán Erika, hogy betöltötte a 60. életévét
Az énekesnőt egy cseppet sem foglalkoztatja az idő múlása, hálás azért, amit a sors megadott neki és bízik benne, hogy legalább 100 éves koráig jó egészségnek örvendhet majd.
Liptai Claudia és Pataki Ádám elárulták, hogy mennyit változott a kapcsolatuk az idő múlásával
Nekik is vannak nehézségeik, de beszélnek róla és nem titkolják el.
Németh Kristóf még mindig gyászolja elhunyt édesapját
A mai napig úgy érzi, édesapja az élete része
Endrei Judit a televíziózás miatt változtatta meg a nevét
A legendás televíziós egészen más családnévvel látta meg a napvilágot, ám amikor televíziózni kezdett főnökei nem szívlelték azt, így arra kérték, váltson nevet.
Kajdi Csaba szerint ez az együttélés titka
A modellügynökség vezetője szerint két ember bármennyire is szereti egymást néha szükség van arra, hogy pár napra fizikailag külön legyenek.
Vastag Csaba: „Az egész életem egy nagy verseny”
Az énekes gyerekkora óta szereti a versenyhelyzeteket, amelyekből igyekszik győztesként kikerülni. Amikor egy korábbi televíziós szereplés során nem sikerült megszereznie az első helyezést nem tudta egyedül feldolgozni az eredményt.
Egészen más pályára készült gyerekként Liptai Claudia
Kezdetben állatorvos szeretett volna lenni, de a képzőművészet és a grafikusi hivatás legalább annyira érdekelte.
Balázs Pali megajándékozza a rajongóit egy különleges műsorral
Az énekes 25 éve tevékenykedik a zenei pályán ezért úgy döntött, hogy ezt a negyed évszázadot egy kéthetente jelentkező magazinműsorban vesézi ki a legnagyobb videómegosztón.
Szolnoki Péter vallomása Dés Lászlóról
A Bon Bon frontembere az utóbbi években számtalan zenés darabot és musicalt írt, amelyek megírásában Dés László munkássága inspirálta.