Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Két új dologba is belevágott Liptai Claudia

A műsorvezető motivációs trénerként is megcsillogtatta tudását, de emellett életmódváltásba is kezdett, melynek részeként diétázik és fut.

Új terepen próbálta ki magát Liptai Claudia, akivel most már motivációs trénerként is találkozhat a nagyérdemű.

Régóta készülök az önálló estemre, ennek az előkészületeiből állt össze egy motivációs előadás. Kriszta és Ádám segítségével összeraktam hozzá egy prezentációt is és megtartottam az első motivációs előadásom is. Nagyon boldog vagyok, hogy ez a vágyam megvalósult. Motivációs előadást tartani rendkívül izgalmas feladat, pláne reggel 9-kor egy vállalatnyi embernek, de nagyon élvezem

- árulta el a 95.8 Sláger FM-en Liptai Claudia, akinek nem ez az egyetlen újdonság az életében.

Liptai Claudia két újdonságba is belevágott (Foto: SLÁGER FM)

„Nem vagyok híve a diétáknak, ki nem állhatom őket, de most mégis úgy döntöttem, hogy belevágok valamibe. Este 6-kor étkezem utoljára és másnap reggel 10-ig nem eszem. Persze ennek megvan a tudományos alapja, nálam működik is. Kicsit nehezemre esik a dolog, mert reggel mindig éhes vagyok, szeretek ébredés után szinte azonnal reggelizni, de ezt az új rendszert is meg lehet szokni. Ahogy a futást is, most ezen a terepen is próbálgatom magam. A Hajógyári-szigetre járok futni, igaz még csak kis távokat és csakis zenét hallgatva, de ezt is nagyon élvezem. Lelkes vagyok és elszánt, meglátjuk meddig jutok”

– mondta az ’ÉdesKettes’ – ben Liptai Claudia.

A beszélgetés a következő linken érhető el.

Ezt is olvasd el:


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.