Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kincseket rejt Náksi Attila videokazetta gyűjteménye

A DJ-nek egy kisebb gyűjteménye van VHS és magnókazettákból, amelyek között igazi kultikus darabok is lapulnak.

Bár mindig lépést tart a legújabb zenei trendekkel, Náksi Attila kifejezetten szereti a közelmúlt zenéit, filmjeit is.

Nagyon szeretem a ’Vissza a jövőbe’ című filmet. Sokáig megvolt a filmben látható autó makettje is, amit imádtam. Mindig tetszett a film sztorija, bár ha tehetném én inkább csak a múltba mennék vissza. Nem azért, hogy megváltoztassak valamit, csak hogy körülnézzek ott

– mondta a 95.8 Sláger FM-en Náksi Attila, aki a közelmúlt kép- és hanghordozóiból is szép gyűjteménnyel büszkélkedhet.

Náksi Attila igazi ritkaságokat gyűjt (Foto: Youtube)

„Az első mozifilm élményem is VHS alapú volt, talán a Rocky-t vagy a Rambot láttam videokazettán először. Korábban egy nagyobb adag VHS gyűjteményhez is hozzájutottam, amelyben olyan darabok is lapulnak, mint a bontatlan Mátrix videokazetta. Hátha egyszer még sokat fog érni ez is”

– tette hozzá a DJ, aki a magnókazettákat is kedveli.

„Amikor a gyerekeim kezébe adtam őket csak nézték, majd megkérdezték hova kell bedugni a fülhallgatót. Aztán megmutattam nekik hogyan is működik ez. Ezekből is volt egy nagyobb gyűjteményem, de már szortíroztam belőlük. Sajnos nagyon gyorsan telik az idő, de szeretem megőrizni a múlt egy-egy darabját ilyen formában is” – mondta a Sláger Reggelben Náksi Attila.

Ezt is olvasd el:


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.