Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Pindroch Csaba képtelen emberi időben álomra hajtani a fejét

A színész hajnali három előtt nem tud nyugovóra térni. Sajátos alvási ideje egy fiatalkori éjszakai munka és egy betörési kísérlet rajtaütése miatt alakulhatott ki. 

Pindroch Csaba sajátos alvási ideje egy fiatalkori éjszakai munka és egy betörési kísérlet rajtaütése miatt alakulhatott ki.

Színházi előadások, televíziós forgatások és családja körül forog az élete Pindroch Csabának, aki igazi éjszakai bagolyként hosszúra nyújtja az estéket.

Amikor Salgótarjánból felkerültem Esztergomba az iskolába, katonás rendben telt az életem. 6:15-kor minden nap ébresztő volt és hétvégenként is bent voltunk a suliban. Tényleg nagyon szoros napirend mellett teltek a napok. Majd 18 évesen lekerültem Siófokra, éjszakai szálloda-portásnak. Éles váltás volt, egy 136 szobás szállodát vittem a Petőfi sétányon. Nagyon menő dolog volt ez számomra, szemben édesanyám vezetett egy ABC-t, nekem akkor előre köszöntek még az alvilági figurák is. Itt szerettem meg az éjszakai bagoly létet és hiába telt el 30 év hajnali 3 előtt nem tudok elaludni

– mondta a 95.8 Sláger FM-en a színész, aki egy másik történést is hajnalig tartó fentléteinek tud be.

Pindroch Csaba a Valami Amerika 3 forgatásán (Foto: Valami Amerika 3)

„Korábban Budapesten laktunk a feleségemmel egy körfolyosós házban, egy éjjel be akartak törni hozzánk. Tetten is értük őket, így nem történt semmi, de elég ijesztő volt. Utána hetekig, hónapokig nem mertem elaludni, amíg meg nem pirkadt. Üres üvegeket tettem az ajtó elé és reggel hatig fent voltam. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy „éjszakázzak”

– árulta el a Sláger Kult műsorvezetőjének, Sándor Andrásnak Pindroch Csaba.

Ezt is olvasd el:


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.