Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tallós Rita: „A megalázásnak és megaláztatásnak sok fokozata van”

A színész-rendező kendőzetlen őszinteséggel mesélt karrierje indulásáról és arról, hogy kezdetben mennyire nem kapott lehetőséget, hogy színpadra léphessen.

Nem indult zökkenőmentesen Tallós Rita karrierje, aki ugyan ma már sikert sikerre halmoz – az utóbbi időben rendezőként is – a kezdeti nehézségek bizony őt sem kerülték el.

A főiskolán nem tanították meg, hogy hogyan kell magunkat adminisztrálni. Azt hittem elég a tehetség. Egészen más bekerülni egy jó csapatba, színházba, egy jó rendezőhöz. Ha már jó helyen meg tudod tanulni a szakmát, tudják, hogy tehetséges vagy, visznek tovább. Van egy státuszod

– mondta a 95.8 Sláger FM-en Tallós Rita, aki karrierje elején nem találta meg ezt a kezdő csapatot.

Tallós Rita a karrierjéről beszélt a Sláger FM rádiónak (Foto: SLÁGER FM)

„Én ezt csúnyán elmulasztottam és magamra voltam hagyva, sőt, sokszor az akkori kollégáim se voltak partnerek. Vidéken voltam, volt egy viharos házasságom egy színész kollégával, ez sem segített. Majd szültem két gyereket és végül szabadúszóként folytattam Budapesten. Körbejártam a színházakat, hogy megkérdezzem, nem kellek-e...hát, nem kellettem. Ez egy borzasztó megalázó helyzet”

– emlékezett vissza a színész-rendező, akit az egyik igazgató – aki már nincs az élők sorában  –  egyenesen más pálya felé terelt.

Ismertük egymást, bekopogtam hozzá, hogy itt vagyok. Azt mondta teljesen tele vannak, majd megkérdezte, hogy miért nem nyitok egy butikot, olyan ügyes vagyok. Ez volt az a pont, ahol rá kellett volna borítanom az asztalt, de anyukám tánc- és illemtan tanár, nem tettem meg. Udvariasan meghajtottam magam és eljöttem. A megaláztatásnak és a megalázásnak nagyon sok fokozata van, amit egyes vezető pozícióban lévő emberek nagyon tudnak. Nem tudom miért van erre szükség, de nagyon tudják. Ez szörnyű, ezt kibírni nagyon rossz, de nyel egyet az ember és megy tovább

– mondta a Sláger Kult műsorvezetőjének, S. Miller Andrásnak Tallós Rita. A beszélgetés a következő linken érhető el.

Ezt is olvasd el:


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.