Életforma.hu

KUL-TOUR

Ők lettek a Csináljuk a fesztivált! nyertesei

Váratlan fordulatként dupla győzelem született a Duna showműsorának fináléjában: Korda György után Peter Šrámekre is rátalált Lady „N”.

Utolsó adásához érkezett szombat este a Csináljuk a fesztivált!, a Duna showműsora, amelyben 100 év 60 legjobb slágerét mutatták be sosem látott produkciókban Magyarország sztárelőadói. A döntőben összesen 9 dal versenyzett egymással; a Meseautó című 1934-es zenés film főcímdalától egészen a 2000-es években bemutatkozó, Szállok a dallal című Caramel-slágerig. A sztárelőadók mellett extra produkcióval lepte nézőket a Korda házaspár új, Pesti mese című dalukat televízióban elsőként a Duna showműsorában adták elő. Az előadás könnyekig meghatotta a műsor résztvevőit.

Csináljuk a fesztivált! nyertesei (Foto: MTI / Máthé Zoltán )
Korda György dala lett a befutó

A fináléban a szavazás menete átalakult, először csak a közönség adhatta le voksait, majd a végén a zsűritagok is extra pontokat oszthattak ki 4 általuk választott dalra, amivel alaposan megvariálták a végeredményt. Az összesített szavazatok alapján a harmadik helyen az ikonikus LGT-sláger, a Nem adom fel! végzett, amelyet Király Viktor és Freddie párosa adott elő, míg a dobogó második fokára a Gyöngyhajú lány című Omega-dallal Miller Zoltán léphetett fel. Az évszázad elsőszámú slágere a közönség és a zsűri pontszámai alapján egyértelműen a Solymos Antal szövegíró, és Schöck Ottó zeneszerző által megalkotott, Korda György előadásában ismertté vált Lady „N” lett. A Csináljuk a fesztivált! 2022-es győztes sztárelőadója így Peter Šrámek lett. A 45 évvel ezelőtt, 1977-ben megjelent romantikus popdalt a mindössze 28 éves énekes nagy sikerrel vitte színpadra mind az elő- és a középdöntőben, a fináléban pedig az eredeti előadó, Korda György is őszinte elismeréssel gratulált ifjú kollégájának.

A Csináljuk a fesztivált! adásai és az egyes produkciók újranézhetők a Médiaklikken!

Ezt is olvasd el:


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.