Életforma.hu

KUL-TOUR

Okosabbak leszünk-e Mozarttól?

Évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget a kérdés, miként hat a zene a szellemi-lelki fejlődésre. A máig legnagyobb visszhangot kiváltó kutatás eredményei „Mozart-hatásként” híresültek el a 90-es években, amelyek szerint a bécsi klasszikus szerzőt hallgatva amerikai egyetemisták jobban teljesítettek egy IQ-teszten. Az eredményeket azóta sokan vitatták. Most a Liszt Ferenc Kamarazenekar kezdeményezésére készült felmérés is azt bizonyítja, hogy a klasszikus zene pozitív hatást gyakorol a gyerekek teljesítményére, legyen szó alkalmi zenehallgatásról vagy több éven át tartó zenetanulásról.

Mi az a „Mozart-hatás"?

Frances Rauscher, akinek a nevéhez a kutatás köthető, 36 amerikai főiskolai hallgatóval oldatott meg térbeli-logikai feladványokat három ülésben; az első alkalommal a feladatmegoldást 10 perc csend előzte meg, másodjára relaxációs útmutatásokat kaptak az alanyok, a harmadik alkalommal pedig Mozart két zongorára írt szonátáját hallgatták meg közösen a feladatmegoldás előtt. Az eredmények alapján a kutatási alanyok akkor nyújtották a legjobb teljesítményt, amikor Mozart művét hallgatták.

A komolyzene jobban ellazítja a stresszes embert, mint a csend (fotó: depositphotos.com)

 

A kutatás óriási visszhangot kapott, Georgia kormányzója, Zell Miller a 90-es évek végén még azt is tervbe vette, hogy minden, az államban született gyermeknek elpostáznak egy klasszikus zenei műveket tartalmazó CD-t, de a hírnév ellenére a kutatás eredményeit később nem sikerült reprodukálni, és a további vizsgálatok inkább azt igazolták, hogy pozitív hatás csak rövid távon értelmezhető, és zenei műfajtól független.

A zenehallgatás ellazít, és segíti a kamaszok fejlődését

Az alabamai egyetem kutatói 2007-ben a fiatalok érzelmi állapotára és az izgalmi szintjére gyakorolt hatását tették a vizsgálat tárgyává. 56 hallgató bevonásával végzett kutatásukban azt találták, hogy egy stresszes matematikateszt után a komolyzene és a hallgatók által kedvelt zene jobban ellazította a hallgatókat, mint a csend.

Számos kutatás született a zenehallgatásnak a kamaszok fejlődésében betöltött pozitív szerepéről is; egy néhány éve készült összefoglaló tudományos cikk ezek alapján nem kevesebb, mint hét olyan területet határoz meg, ahol a zenének pozitív szerepe lehet. Ezek: az esztétikai érzék, az identitás, a szocializáció, az érzelemszabályozás és az érzelmek feldolgozása, a motiváció, a nemi szerepek és pozitív fejlődés. „A zenei ízlés egyfajta szubkultúrához való tartozást is jelent, amely meghatározott társadalmi szerepekkel való azonosulást is maga után von” – teszi hozzá Dr. Maróti Emese zenepszichológus.

A zenetanulástól jobban fejlődik az intelligenciánk

A torontói egyetem kutatója, Glenn Schellenberg egy valamivel több mint tíz éve végzett kutatásában arra kereste a választ, hogy van-e pozitív összefüggés a zenei tanulmányok és az intelligencia-teszteken elért eredmények között. A kutatásba hagyományos és egy éve zenei képzésben részt vevő diákokat vont be, és a teszt során vizsgálták a figyelmi fókuszt, az emlékezetet, a hallást, olvasást, nyelvi, matematikai képességet, valamint az érzelmi kifejezőkészségeket és az absztrakt gondolkodást is. Schellenberg megállapította, hogy a zenei képzésben részt vevő diákok 62 százalékkal jobb eredményt nyújtottak, mint a hagyományos oktatásban részt vevő társaik.

A zenei képzés az iskolai teljesítményre is kedvező hatással van (fotó: depositphotos.com)

 

Ez a pozitív hatás a tanulók jegyeiben is kimutatható, legalábbis erre enged következtetni egy 2015-ben végzett kutatás, amelybe hat évig zeneiskolai oktatásban részt vevő, serdülő korú portugál diákokat vontak be. A kutatók összevették az ő jegyeiket más, hagyományos képzésben részt vevő hallgatókéval, és azt találták, hogy számos alaptantárgyból, anyanyelvből, angolból, matematikából, természettudományból, történelemből és földrajzból is jobb jegyeik voltak a zeneiskolásoknak, mint hasonló korú, zeneileg nem képzett társaiknak.

Javul a hallás, ami a nyelvtanulást segíti, de fejlődik a személyiség is

A hallásunk 5 éves kor után hagyományos körülmények között nem fejlődik tovább, a zenetanulás azonban elősegítheti az agy szerkezetének és működésének úgynevezett neuroplasztikus változását, amely segít fenntartani az egyébként hanyatló érzékenységét 5 éves kor után is. Ennek később a nyelvtanulásban lesz kulcsszerepe, a pici koruktól zenei képzésben részt vevő gyerekek könnyebben sajátíthatnak el idegen nyelveket.

A közös muzsikálás erősíti az összetartozás érzését (fotó: depositphotos.com)

 

Számos kutatás foglalkozott emellett azzal a már az ókori görög filozófusokat foglalkoztató kérdéssel is, hogy a zenei nevelés hogyan alakíthatja azt, akik vagyunk. Megállapítható, hogy a zenét aktívan gyakorlók érzelmi készségei fejlettebbek lehetnek, ide értve az önbizalom, kitartás, önfegyelem, önkifejezés kompetenciáját. A csoportos fellépések, illetve a próbák pedig erősítik az összetartozás érzését, az elköteleződést vagy a felelősségvállalást; ezeknek a készségeknek a birtokában könnyebben áthidalhatóak az akadályok, könnyebben érhető el a siker az életben.

A zenének jutalomnak kell lennie

Legyen szó egyszeri zenehallgatásról vagy éveken át tartó zenetanulásról, bizonyított tény, hogy a zene csak akkor fejti ki jótékony hatását, ha pozitív érzelmi állapot társul hozzá, egyszerűbben szólva, ha nem kötelességként, nyűgként élik meg ezt a gyerekek

mutat rá Dr. Maróti Emese.

A zenepszichológus szerint a szülőknek és a pedagógusoknak meghatározó szerepük van abban, hogy olyan támogató környezetet teremtsenek, amelyben a gyerekek örömforrásként élhetik meg a zenét. Nélkülözhetetlenek tehát az olyan kezdeményezések, amelyek elvárásoktól mentesen hívhatják felfedezőútra a gyerekeket a klasszikus zene világába.

Ilyen kezdeményezés a Liszt Ferenc Kamarazenekar rajzpályázata, amire június 10-ig jelentkeznek az általános iskolások. Haydn, Bach és Dvořák egy-egy híres zeneműve által ihletett rajzokkal jelentkezhetnek két korcsoportban az 1-8. osztályos diákok. A beérkezett alkotásokra az együttes Facebook-oldalán lehet szavazni. A legnépszerűbb mű alkotóját közönségdíjjal ismerik el. Különdíjban részesíti továbbá a kamarazenekar azt az iskolát, ahonnan a legtöbb pályázat érkezik. Számukra a Liszt Ferenc Kamarazenekar exkluzív minikoncertet ad. További részletek a nevezésről itt érhetőek el: https://www.lfkz.hu/hu/hirek/mesel-hangjegyek-rajzpalyazatot-hirdet-a.

Ezt is olvasd el a témában:

https://eletforma.hu/kul-tour/a-zene-az-kell/


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.