Életforma.hu

KUL-TOUR

Ötödször lesz júniusban a hazai operett nagyszínpada Veszprém

Színház, zene, tánc és cirkuszművészet három napon át.

Ötödször lesz júniusban a hazai operett nagyszínpada Veszprém

Nem kell maszk, sem védettségi igazolvány, végre újra a művészet lesz a főszereplő az V. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztiválon. Június 17-től három napon át nagyszabású gálával, gyerekprogramokkal, kiállítással és tematikus beszélgetéssel népszerűsíti a hungarikumok közé sorolt operett műfaját a Veszprémi Petőfi Színház. A teátrum szervezői három hét múlva minden eddiginél több, 10 ezer látogatót várnak a Bakony fővárosába, ahol a 69 éves korában elhunyt Rátonyi Róbert több darabot is nagy sikerrel rendezett.

Veszprém hálája az operett legendájának

Kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, konferanszié, színházi rendező, író, publicista, aki a színpadon, filmekben és a televíziós műsorokban egyaránt otthonosan mozgott. Rátonyi Róbert egy híján fél évszázados pályája során bonvivánként, táncos-komikusként milliók szívébe lopta be magát, Veszprémhez is ezer szállal kötődött. Élete utolsó szakaszában négy előadást is rendezett a Veszprémi Petőfi Színházban.

„Ránk, fiatal színész növendékekre elképesztő hatást gyakorolt. Elementáris energiával dolgozott, amihez irigylésre méltó türelem párosult” – emlékszik vissza Keller János színművész, aki művészeti vezetőként felel 2018 óta azért, hogy méltóképpen emlékezzen az utókor a hazai operett ikonikus alakjára.

Rátonyi Róbert legendás köntösét is láthatja a nagyérdemű

A jubileumi Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál június 17-én az egész veszprémi belvárost felölelő nagyszabású felvonulással veszi kezdetét. A színes kavalkádban a színház és a zene mellett, a tánc és a cirkuszművészet is megjelenik, mely megalapozza a hangulatot. A három nap során két nagyoperettet is láthat a közönség, a Monarchia Operett, valamint a Soproni Petőfi Színház vendégjátékát. Érkezik továbbá Derzsi György nagy sikerű Szerelmem, Sárdy című előadása is. Az operett szerelmesei napközben sem maradnak program nélkül. Június 18-án, szombaton Oszvald Marika mesél az életútjáról, vasárnap Benkő Péter oszt meg történeteket Rátonyi Róbertről, de Egy fess pesti estet is eltölthetnek a nézők Kamarás Iván vezetésével.

„A fesztivál visszatérő kísérőprogramjának számít a Rátonyi Róbert emlékkiállítás. Idén a család jóvoltából számos relikvia mellett a művész úr kedvenc köntösét is kiállítjuk a Veszprémi Petőfi Színházban nyíló tárlaton.” – teszi hozzá Keller János.

Családbarát fesztivált szerveznek

A szervezők célkitűzése kezdettől fogva az volt, hogy a Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál családi rendezvény legyen.

„Rátonyi Róbert életében is nagyon fontos volt a család. Már egészen kicsi gyerekkorában közel került az operetthez. Képzeljék el, mindössze hároméves volt, amikor a nagynénje először vitte el a Három a kislány című darabra.” – jegyzi meg Keller János, aki a Fesztivál erényei közé sorolta azt a fajta műfaji sokszínűséget, ami a 30 éve, 1992-ben elhunyt művészt is jellemezte. Rátonyi Róbert neve egyébként kezdettől fogva kiváló hívószónak számít Veszprémben, idén 10 ezernél is több látogatóra számítanak a mintegy száz szakember bevonásával megvalósuló rendezvény szervezői. A Fesztivál, amelyre korlátozottan még kapható jegy, a külföldi operett rajongók körében is népszerű. Többek között az Egyesült Államokból és Kanadából is érkeztek látogatók Veszprémbe az elmúlt években ezért a programsorozatért.

Jövőre jön a Rátonyi100!

A rendezvény június 17-19. között a Veszprémi Petőfi Színház és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program együttműködésében valósul meg. Utóbbi eseménysorozat kapcsán a szervezők – érthető okokból - már a jövő évi Operettfesztivál előkészítését is megkezdték. 2023-ben lesz ugyanis Rátonyi Róbert születésének a 100. évfordulója.


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.