Az Amerikából jó pár éve hazaköltözött Bordán Irén lánya, a szintén színésznő Bordán Lili pár hete már boldog édesanya, ám a szülés nem volt éppen fáklyásmenet - ahogy a Marie Claire magazinnak elárulta. Bár nehéz szülés volt, komplikációk is adódtak, mégis gyönyörű élmény marad számára kisfia világrajövetele.
"Szerettem volna otthon szülni dúlákkal, de két és fél napig vajúdás után nagyon kimerültem. Eljött a pillanat, amikor azt javasolták a szakemberek, hogy menjünk be a kórházba, mert ez a baba nem akar megszületni" - meséli Lili.

A tolásoknál ugyanis nem látták a baba fejét, viszont a pulzusa nagyon szapora lett, ami azt jelentette, hogy stressz alatt van a csöppség. Úgy fogalmazott a szülésznő: azt gondoljuk, ez a baba valamit nagyon üzenni akar nekünk. Ekkor úgy döntöttek a férjével, hogy kórházba mennek, ahol a választott szülésznője vele maradhatott a szülésnél, viszont azonnali császármetszésre volt szükség.
"A kisbabám nyakára kétszeresen rá volt tekeredve a köldökzsinór. Kisméretű baba volt, 2,3 kg, és sokáig oldalt fekve helyezkedett el a hasamban, aztán befordult, de utána újra helyet változtatott. A mérete miatt sokat mozgott az anyaméhben, így tekeredhetett a nyakára a köldökzsinór" - teszi hozzá a boldog édesanya.
A császármetszés valószínűleg megmentette gyermeke életét, ugyanakkor nem szeretné szépíteni sem a császármetszés valóságát. Azt meséli Lili, hogy nem egy romantikus dolog, nagyon fájdalmas és nem veszélytelen beavatkozás. "Én néhány hete szültem, de még három hét után is nehezen jártam, ha kicsit többet mozogtam, nagyon sokat véreztem, és másnap egész nap feküdnöm kellett, mert annyira legyengültem. Úgy hallottam, hogy Magyarországon is emelkednek a császármetszések számai, sajnos. Az USA-ban a legmagasabb az anyai halálozás szintje a fejlett országok között, és ez sok szakember szerint összefüggésben van a császármetszések számának az emelkedésével is".
Kisfia nevéről azt mondja, Amerikában, a gyermek születésnél nem kell azonnal nevet adni neki, mert a karszalagjára az édesanyja neve kerül. Így nekik is volt néhány napunk eldönteni, hogyan fogjuk hívni a kisbabánkat. Nehezen tudtunk választani, de végül a Clio mellett döntöttünk.
Lili úgy véli, nagyon jókor jött náluk a baba, de minden időzítés nagyszerű az életében. Március 10-én költöztek ki Manhattanből, utána lezárták New Yorkot. Ha akarna, akkor se lehetne castingra menni most, mert teljesen áll az amerikai filmipar. Lett volna egy márciusi Netflix-sorozata, de most az is tolódik beláthatatlan ideig. Volt pár castingja a szülés előtt, de minden csúszik. Közben azonban sikeresen szerepel a nemzetközi fesztiválokon a Gyabronka Józseffel forgatott Uncle Zsiga (rendező Bak Zsuzsa, operatőr Csepeli Eszter), és most dolgozik saját kisfilmje, a One Night Only hang utómunkáin is.