Életforma.hu

KUL-TOUR

Sebestyén Balázsék befogadják a Pilvaker-családot

A Pilvaker-család tagjai idén nosztalgiával ünneplik március 15-ét, online minisorozattal készülnek A szavakon túl címmel – felidézve A szavak forradalmának nagy pillanatait –, a nemzeti ünnep reggelén pedig Balázsékkal a Rádió1-en jelentkeznek.

Red Bull Pilvaker előadóművészei alig néhány nappal a tavalyi előadás előtt szembesültek vele, hogy a koronavírus lehetetlenné teszi az esemény megtartását. Akkor már egy két-három hónapos próbaidőszakon voltak túl.

Március 15-én hallható. Fotó: Rádió1

 

„Egy igazi sokk volt, nagy sírással, amikor megtudtuk, hogy elmarad a Pilvaker. Szürreális élmény, katasztrófahelyzetnek fogtam fel, mintha egy terrorcselekmény közepére kerültünk volna. Ez mentálisan a magunkfajta embereket nagyon megviselte” – mesélte Papp Szabi a tavaly márciusi események kapcsán.

A pandémia idén sem ad lehetőséget arra, hogy a Pilvaker népes rajongótábora a kedvenc előadóival ünnepelhesse március 15-ét a Papp László Budapest Sportarénában, de a csapat nem hagyja cserben az őket szerető közönséget. A nemzeti ünnep reggelére a Rádió1 és Balázsék „befogadták” a Pilvaker-családot, így 8 óra 30 perctől másfél órában A szavak forradalmáé lesz a főszerep rádiócsatornán. A rendhagyó műsorban számos kedvelt Pilvaker-sláger és rövid prózai előadás mellett különleges meglepetéssel is készülnek a hallgatóknak, így Vadon Jani és Bánki Beni slam poetry produkciója is felejthetetlen pillanatokat ígér.

„Kettős érzésem van, mert egyrészt nagyon szomorú vagyok, hogy a kialakult helyzet nem teszi lehetővé, hogy az ország együtt ünnepelje meg egy nagy buli keretében március 15-i Pilvakert, másrészt örülünk, hogy az ország legnépszerűbb rádióműsorában lesz lehetősége a hallgatóknak ezekkel a dalokkal megemlékezni erről az ünnepről” – árulta el Sebestyén Balázs a rendhagyó rádióadás kapcsán. „A Pilvaker-dalok mindig nagyon közel álltak hozzánk, mert egy értékálló és hagyományteremtő, fiatalos és lendületes produkcióról van szó, és ennek szívesen adunk teret, örömmel csatlakoztunk hozzájuk.”

Tavaly még ilyen volt. Fotó: Rádió1

 

A csapat egyik oszlopos tagja, Fluor Tomi is nagyon örül a rádiós együttműködés lehetőségének. „Balázséknak köszönhetően újra sok emberhez eljuthatunk, persze nem úgy, mint egy Pilvaker-előadáson. A műsorvezetők nosztalgiáznak egy kicsit, és talán olyanok is hallgatják majd az adást, akik eddig nem ismerték az eseményt vagy a Pilvaker-dalokat” – fejtette ki Fluor.

A rádióműsor mellett videós tartalom is vár a Pilvaker követőire. A szavakon túl című online minisorozat első epizódja március 8-án debütál a Red Bull social media felületein, a videókban többek között Lábas Viki, Diaz, Papp Szabi és Fluor Tomi mesélnek egy-egy mára ikonikus Pilvaker-dal születéséről.


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.