Életforma.hu

KUL-TOUR

Sisi szívügyei új megközelítésben

Sisiről, azaz Erzsébet királynéről sok sorozat, és könyv jelent már meg. Az ismert történetet új megközelítésben meséli el az utazási blogjáról híres, kiapadhatatlan történelmi érdeklődésétől hajtott, jelenleg Portugáliában élő Gigi Griffis. A regényt a Netflix azonos című sorozata ihlette.

Sisi, vagy ahogy a világ ismeri Erzsébet királynő egy legendás alakja volt a történelemnek. Szépségét rengetegen irigyelték és szerelmi története Ferenc József királlyal minden romantikus szívét megdobogtatta.

Romy Schneider 1955-ben játszotta el Sisi szerepét a királynőről készült filmben, de azóta több film és sorozat is bemutatta Wittelsbach Erzsébet (azaz Sisi) magyar királyné életét. A legújabb Erzsébetől készült sorozat nemrég debütált a Netflix-en, és igencsak új megközelítésben mutatja be a magyarok egykori királynéját.

Szerelmi háromszög, intrika és féltékenység, fényárban úszó Bécs – és egy császárné felemelkedése.

A császárné lebilincselő, színes és modern mese a szerelemről és önmagunk megtalálásáról – akár még Európa egyik legnagyobb udvarában is, amely tele van szabályokkal és megannyi kötöttséggel. 1853-ban járunk, amikor a kérők által ostromlott bajorországi Erzsébet (Sisi) megfogadja, hogy megvárja azt az elsöprő szerelmet, amiről a költők írnak.

A Sisi-ről szóló könyv (Foto: Európa Kiadó)

Nővérét, Ilonát a család és Zsófia főhercegné a császár menyasszonyának szánja, és úgy tűnik, a frigyet nem akadályozhatja meg semmi. Ferencnek, aki nemrég élt túl egy merényletet, már nincs ereje tiltakozni, ő is belátja, hogy szent kötelessége megházasodni. Talán így a zavargások által feldúlt birodalom is fellélegezhet és elkerülhet egy teljesen felesleges háborút. De senki sem számol a bolondos, mezítláb járó, verseket kedvelő hercegnővel, és a váratlanul feltámadó érzelmekkel. Sőt Maxival, a császár szoknyabolond öccsével sem, aki Ferenc vetélytársaként megpróbálja elhódítani a szenvedélyes és őszinte Sisit, aki nem is nagyon akar császárné lenni.

A sorozatról készült előzetest itt nézheted meg:

https://youtu.be/_gPEnSvA4eY

Ezt is olvasd el:


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.