Életforma.hu

KUL-TOUR

Thuróczy Szabolcs focidrukkert alakít az új magyar filmben

Talán nem nehéz elképzelnünk Thuróczy Szabolcsot, mint focidrukkert. Nos, a november 12-én debütáló új moziban a fociultrák vezérét alakítja, de a futballon túl teret kap a humor, a szerelem és az örökbefogadás dilemmái is.

Az európai romantikus komédiák szellemében fogant, sikervárományos magyar vígjáték, a Becsúszó szerelem november 12-től lesz látható a hazai mozikban. Az Isteni műszakból ismert, Ötvös András és a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, az első film főszerepét alakító Gombó Viola Lotti közreműködésével vászonra vitt érzékeny témájú, érzelmes, humoros történet bepillantást enged a focidrukkerek lelkes, de ellentmondásos világába, az örökbefogadás bonyodalmaiba és a gyerekvárás mindenki életét, fenekestül felbolygató helyzeteibe.

Most focidrukkert alakít. Fotó: Facebook

A film előzetese ízelítőt ad abból, hogy a szereplőkre milyen intim pillanatok, vicces szituációk és testi-lelki kihívások várnak majd a sok fordulatot tartogató filmben.

A Becsúszó szerelem, amelynek felvételei tavaly nyáron zajlottak Budapesten, további szerepeiben olyan élvonalbeli hazai színészek láthatóak még, mint a drukkerek vezérét alakító Thuróczy Szabolcs, a fanatikus Kinizsi Black Army oszlopos tagjait megformáló Piller Ádám, Orosz Ákos, Hajdu Szabolcs, az ellentábor hangadóját adó Szabó Simon, valamint Stefanovics Angéla, Tenki Réka, Rajkai Zoltán, Pelsőczy Réka és Urbanovits Krisztina.

A Nemzeti Filmintézet 394,3 millió forintos gyártási támogatásával forgatott romantikus vígjátékot a második játékfilmjét jegyző Nagy Viktor Oszkár rendezte, aki korábban a 40.Magyar Filmszemlén Gene Moskowitz-díjjal kitüntetett Apaföldet is készítette. Alkotótársai, a társ-forgatókönyvíró Bárány Márton, az operatőr Kürti István, a vágó Sass Péter, illetve a zeneszerző Tövisházi Ambrus mellett a Campfilm producerei, László Sára és Gerő Marcell voltak. Utóbbiak nevéhez olyan külföldön is nagy sikert aratott rövid-és dokumentumfilmek fűződnek, mint A létezés eufóriája, A Másik Magyarország, a Lágy eső, vagy a Káin gyermekei.

Stefanovics Angéla, a film női főszereplője mindenáron gyermeket szeretne. Fotó: Facebook

Az alkotásban Gyula (Ötvös András), az elkötelezett fociultra és felesége, Mariann (Stefanovics Angéla) gyereket szeretnének. Miután kiderül, hogy a férfi meddő és az örökbefogadás lehetősége is elszáll, Mariann utolsó esélyként megállapodik egy roma lánnyal, Lüszivel (Gombó Viola Lotti), hogy a hamarosan születendő gyermekét magukhoz veszik. A terv mindannyiuk életét fenekestül forgatja fel. Gyulának ettől fogva folyamatosan trükköznie kell, hogy ne bukjon le elvakult focirajongó barátai előtt, a magánélete pedig további nem várt fordulatokat tartogat számára: Ámor nyilai a legváratlanabb helyről találnak a szívébe, humoros helyzetek és erkölcsi dilemmák sora elé állítva

hősünket.

 


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.