64 évesen ment el örökre Szilvási Lajos, akinek élete végéig 27 regényét adták ki, köztük nyolcat külföldön is. A kis Szilvási a korai éveit és a szüneteket édesanyja szülőfalujában a Zala megyei Türjén töltötte, de a család Szolnokon lakott. Itt jár iskolába a Tiszaparti Állami Elemibe, ahol gyorsan felfedezték a tehetségét. 1950-ben a Petőfi Akadémiára irányították, de a tisztképzésből a szíve miatt eltanácsolták.
Később az Idegen Nyelvek Főiskolájára került, ahol orosz szakon tanult, és az MTI munkatársa lett, ahonnan 1953-ban, a Nagy Imre első miniszterelnöksége idején a korábbinál kissé merészebb hangvétellel próbálkozó Szabad Nép szerkesztőségébe helyezték. Nagy Imre 1955-ös leváltását követően Szilvási Lajos is áldozatul esett a klikkharcnak. A velencei állami gazdaságról írt, meg sem jelent cikke miatt fegyelmivel elbocsátották a laptól, majd a pártból is kizárták.
1958- és 77-között az Újítók Lapja olvasószerkesztője, 1977-től a Delta főszerkesztő-helyettese volt. Az 1990-es években, már nyugdíjasként a Bridge című üzleti lap olvasószerkesztőjeként dolgozott 1996-os halálig.
Szilvási Lajost a romantikus-kalandos történetei, és lektűrjei tették népszerűvé, amiket ő csak hobbi alkotásoknak tartott. Ezek a hobbi regények, mint a Kipárnázott kaloda, És mégis őrizetlenül, Fekete ablakok, Ködlámpa, Egymás szemében, Bujkál a Hold, Csillaghullás mégis keresetté és elismert íróvá tették.
Szilvási Lajostól most tíz idézetet válogattunk, amiket érdemes elolvasni, mert fontos tanulságokat tartalmaznak a szerelemről, és az életről.
Ha egy nő bele akar kötni egy férfiba, mondhat a krapek akármit, pozitívat vagy negatívat, a balhét úgyis ő viszi el a hátán.
Színházat játszunk kifelé, tesszük, mintha szívesen látnánk magunk körül az embereket, és közben magunkat, saját magunkat is alig bírjuk elviselni.
Ő kell nekem. Akármit is követett el ellenem és bármit fog elkövetni ezután, akkor is csak ő kell. A szeplőivel, a magányos életével, a halk szövegével, az értelmes szemével. És a szájával. Hogy megint érezzem legalább egyszer, amit vasárnap éreztem. Hogy remeg körülöttem a levegő, mint a forró kályha körül.
Nem az évek számától leszen aggastyán, aki él (...). Jószerivel tán attól inkább, ha belátnia kell, hogy értelmetlen volt mindeddigi hányódása, s nincs többé oly cél, melyért a szíve hevülhessen.
Asszonyt, kit szerelem korbácsol a vágyott férfi után, nem tarthatsz vissza se higgadt érvekkel, se rideg tiltással.
Mindent meg kell nézni, amit az élet feltár az ember előtt. (...) A negatív élmény is élmény.
Fáj, hogy itt van, fáj, hogy nem volt egy pillantása se, amiben legalább reménykedni lehetne, de ebben a tompa, sajgó érzésben van valami jó is. Talán az, hogy szomorkodni lehet rajta.
Így jön a szerelem? Minden nagy megrázkódtatás nélkül? Halkan, alig észrevehetően, csak egy kicsit nyugtalanítóan, mint a csillagok, amelyekről nem lehet tudni, hogy az estének melyik percében gyulladnak ki az égen?
Számtalanszor újra látom képedet,kedves emlék, elfeledni nem lehet.
Szőke fürtjeiddel játszadoz a szél,
elmúlt szép napokról, terólad mesél...
