Életforma.hu

KUL-TOUR

Újabb miniszobrok - most Kőbányán

Két új miniszoborral gazdagodott Budapest, Kőbányán most először tűnnek fel a jellegzetes Kolodko-figurák. A Dreher Sörgyárak története ihlette a szobrászt a legújabb szobrok elkészítésekor.

A Dreher-család múltja regénybe illő, évszázadokon átívelő történet. Az 1854-ben alapított Kőbányai Serfőző Társaságot ma Dreher Sörgyárakként ismerjük, a sörfőzdét idősebb Dreher Antal virágoztatta fel saját találmánya, a ma Vienna Lágerként ismert sör révén. Ő kezdett sörgyártásba is Pesten, halála után pedig fia és unokája, ifjabb Dreher Antal és Dreher Jenő fejlesztette tovább a Kőbányai Sörgyárat, ami hamarosan az ország legnagyobb sörgyára lett. 

Dréher Antal kicsiben. Fotó: Next

 

 „A Drehertől-Dreherig filozófiánk mentén a tavalyi 165 éves jubileumi évforduló fontos mérföldkő volt az életünkben, amely többek között egy rendhagyó kiállítást és sörtúrát is magába foglalt, most pedig a múzeum modernizálásával, felújításával folytatódik” – mondta Szabó Ibolya, a Dreher Sörgyárak vállalati kapcsolatok vezetője. 

Hozzátette: a különleges szobrokat a sörgyár története inspirálta és azok szorosan kapcsolódnak a sörgyártáshoz is. A miniszobrok a sörtúráink keretén belül kerülnek bemutatásra, a megújuló és a hamarosan újra megnyitó sörmúzeumunkkal együtt mutatjuk be őket a nagyközönségnek.  

 A két miniszobor ikonikus jeleneteket mutatnak be. Ezekből az egyik a gyár udvarán egy valódi, korabeli söröshordón álló, Dreher Antalt ábrázoló szobor, kezében a jellegzetes sétapálcájával, a háttérben pedig Európa egyik legszebb főzőháza látható.  A gyár előtt áll a másik szobor, amely egy valódi mészkőhídon álló olyan söröskocsit ábrázol, amelyet két dreheres ló húz.  

Az egykori sörös lovak. Fotó: Next

 

 A sörgyár hangulata és története azonnal megérintett, amikor bejárhattam pincétől a padlásig, láttam az Eiffel-iroda által tervezett „léhűtő” padlást, a 100 éves Zsolnai csempéket, a sörös lovakat, a százéves hordókat. Azért pedig külön örültem a felkérésnek, mert így most már Kőbányán, Budapest mértani közepén is megjelenhetnek a szobraim” – mondta el a szobrokat megálmodó és elkészítő Kolodko Mihály. 

 „Célunk, hogy ezekkel a fejlesztésekkel mi is erősítsük Kőbánya bekapcsolódását Budapest turisztikai életébe, és a sörrajongók, illetve a sörtörténet iránt érdeklődőknek bemutassuk a Dreher múltját és jelenét” – mondta Szabó Ibolya.  

 


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.