Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Az új James Bond: Tom Hardy?

Szinte biztos, hogy megtalálták James Bond méltó utódját. Tom Hardy. Úgy tudni, hogy a 43 éves színész személyében találták meg Őfelsége tizedik ügynökét. A hivatalos bejelentés év végére vagy 2021-re várható.

Sokféle hír felröppent már arról, ki lesz Daniel Craig utódja, a The Vulcan Reporter pedig most arról adott hírt, hogy információik szerint júniusi meghallgatása után a 43 éves színész személyében találták meg Őfelsége tizedik ügynökét.

Tom Hardy nagy átalakuló művész. Fotó: dailymail

Egy ideje már tudjuk, hogy utolsó 007-es ügynökünk, Daniel Craig arra készül, hogy átadhassa a stafétát a következő színésznek, sőt az is biztos, hogy a tervezetten novemberben mozikba kerülő Nincs idő meghalni című film lesz az utolsó, ahol megmenti a világot. Arról, hogy ki lesz az a szerencsés, aki átveheti ezt az ikonikus karaktert és viheti vászonra a sztorikat a jövőben, már rengeteg találgatás napvilágot látott, ám a legfrissebb hírek bizony egész komolynak tűnnek. A brit sajtó egész biztosra veszi, hogy a stúdió már meg is állapodott a színésszel, aki nem más, mint Tom Hardy.

A lap ugyanis tudni véli, hogy a producerek a Nincs idő meghalni premierjének hónapjában, azaz novemberben tervezték bejelenteni Hardy szerződtetését a szerepre, azonban a akárcsak a jubileumi film premierjének esetében, a koronavírus-járvány miatt elhalasztották a ennek a dátumát is, és év végén vagy jövőre kerül majd rá sor.

Tom Hardy babonából nem akart nyilvánosan beszélni az álomszerepről, mivel attól tartott, ezzel feketelistára kerül, és elveszíti a lehetőséget. Színészi körökben ugyanis van egy mondás, amihez ő is tartotta magát:

"Ha beszélsz róla, automatikusan kiesel a versenyből.”

Nos, ő nem beszélt, így tényleg minden esélye meg van arra, hogy a legendás ügynök bőrébe bújhasson. Az elmúlt időszakban egyébként olyan nevek merültek fel a szerepre, mint Idris Elba, Tom Hiddleston, Sam Heughan, Richard Madden, James Norton, vagy épp Michael Fassbender.


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?