Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

John Lennon ma lenne 80 éves

Az egyik legnagyobb jelentőséggel bíró zenész, akár mint egykori Beatle, akár ha szóló karrierjét vesszük. Ha semmi mást nem adott volna a világnak, mint az Imagine-t, már azért is érdemes volt megszületnie. Decemberben lesz 40 éve, hogy egy őrült rajongója lelőtte.

Lennon-McCartney Fotó: Pinterest

 Tragikus gyerekkor

Lennonnak nem volt túl szép gyerekkora.  Apja lelépett és anyja úgy érezte, nem birkózik meg a nevelés feladataival, ezért nővéréhez küldte a kisfiút. A kapcsolat nem szűnt meg közöttük, de Lennon ezt a traumát sosem heverte ki, amit jóval később meg is írt Mother című dalában. És a traumáknak ezzel nem volt vége: amikor egy részeg rendőr halálra gázolta édesanyját, neki kellett azonosítania. 18 éves se volt ekkor. Erről szól a My Mummy's dead, és még egy nóta született anyukájáról, a Julia. 

Hogy a benne kavargó érzéseket kiadja, egyre  több dalt írt, egyedül és Paul McCartney-val is, akivel akkor már volt egy bandájuk. Érdekesség, hogy egyikük se tanult meg kottát olvasni.

The Beatles Fotó: Pinterest

The Beatles

Amikor a The Beatles berobbant, olyan számokat jegyeztek együtt, mint a Help, a Hey Jude, az And I love her,  a She loves you , a Let it be,  Yesterday és még hosszan sorolhatnánk. Az együttes elképesztő forradalmat hozott a popkultúrában, valami olyasmit, mint pár évvel azelőtt Elvis Amerikában, vagy mint az állandó riválisnak számító The Rolling Stones. Lemezeik mellett olyan filmeket csináltak, mint A hard day's night, a Help, a Magical Mistrey Tour vagy a Yellow Submarine.

Közben Lennon megházasodott és megszületett első fia, Julien - aki Lennon édesanyja után kapta a nevét.

John Lennon leginkább mint egy békeharcos van  a fejünkben, egy jófiú, akinek szép a lelke, akárcsak a dalai. De Lennon is csak egy ember volt, egy végtelen érzékeny művész, meglehetősen szarkasztikus humorral és néhány megdöbbentő kijelentéssel, amivel időről időre óriási botrányt kavart maga körül.

Nem átallotta egyszer azt mondani, hogy a Beatles népszerűbb, mint Jézus, sőt gondolatmenetében kitért arra is, hogy szerinte el fog tűnni a kereszténység. Ma egy ilyen dologra csak legyintenénk, de 1966-ban ezt korántsem találták viccesnek, olyannyira nem, hogy lemezeiket és dalaikat a világ számos pontján betiltották, így  aztán kénytelen volt bocsánatot kérni.

Ám nem ez okozta a Beatles vesztét.

Yoko Ono színre lép

Lennon nem volt jó férj és nem volt jó apa első házasságában. Mint kiderült, néhányszor meg is ütötte első feleségét, amiért később nagyon szégyellte magát. A házasságnak 68-ban lett vége, amikor megismerte a japán képzőművész Yoko Ono-t.

John & Yoko Fotó: Pinterest

 

Juliennel nem sokat foglalkozott, az azóta szintén zenésszé lett fiú azt mesélte, McCartney többet törődött vele, mint az apja. Julien Lennon egyébként külsőre és hangban is nagyon hasonlít édesapjára és már megbocsájtotta neki, hogy elhanyagolta őt.

Yoko és John földöntúli szerelemben éltek. Úgy tartották, ők egy test, egy lélek, amit számos performanszban is megmutattak - elég csak a meztelen fotóikra gondolnunk. 1969-ben össze is házasodtak. A Beatles fanatikusok egyik része Yoko Ono-t okolja az együttes feloszlásáért, a másik fele Linda-t,  aki szintén 69-ben lett Paul felesége. Akárhogy is, 70-ben a Beatles megszűnt létezni, vége lett a közös munkának, és utána nem is igazán találtak vissza egymáshoz. Pedig Lennon egyszer ezt nyilatkozta:

Két fantasztikus találkozásom volt életem során:

Paul McCartney és Yoko Ono. Szerintem átkozottul szerencsés vagyok!

Sean és Julien Fotó: Pinterest

Imagine

Lennon egyre aktívabb lett politikai fronton, legfőbb küldetésének érezte, hogy megteremtse a világbékét. Ennek legcsodálatosabb himnusza az Imagine, amit 1971-ben írt. 35. születésnapjára csodás ajándékot kapott: világra jött második fia, Sean. Ekkor adta Lennon az utolsó koncertjét, mert csak a családjára akart koncentrálni. Dalokat természetesen továbbra is írt. Yoko ihlette a Womant, Sean a Beautiful boyt. 

Még a hatvanas években egyszer azzal viccelt: alighanem úgy fog meghalni, hogy lelövi valami őrült. Az őrült 1980 december 8-án jelent meg Lennon otthona előtt és autogramot kért. Lennon dedikálta is a lemezt, majd Yokoval elhajtottak. Amikor este 11-kor hazaértek, Mark David Chapman még mindig ott volt, és amint bálványa be akart lépni a Dakota házba, hátulról lelőtte. Az öt golyóból egy halálos volt.

A házzal szemben, a Central Pakban egy kis emlékhely van, a 'Strawberry Fields', ahol mindig találni egy gitárost, aki Lennon dalokat énekel. Felnőttként fiai is közelebb kerültek egymáshoz és minden módon azon igyekeznek, hogy édesapjuk életművét soha ne felejtse el a világ. De erről John Lennon már életében tett. És még mennyit adhatott volna nekünk!

 


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?