Magyarországon közel 1 millió asztmás és COPD-s beteg él, a légúti allergiás megbetegedés pedig a népesség csaknem 25%-ánál fordul elő. 2017-ben a Törökbálinti Tüdőgyógyintézetben dr. Várdi Katalin tüdőgyógyász és csapata létrehozta Légzéssel a Lélekért Alapítványt, amelynek a célja, hogy kulturális, egészségügyi és egyéb rekreáción keresztül javítsa a súlyos légúti betegségben szenvedők életminőségét. Az érintett betegek terápiás kezelés alkalmával közösen szoktak énekelni, sőt minden évben egyszer kórusukkal fel is lépnek. Fischer Iván meghívására ők voltak a meglepetés vendégek a hétvégén a Fesztivál Zenekar Liszt koncertje előtt a MÜPA színpadán. A középkori Carmina Burana kódexből adtak elő két diák dalt, hatalmas sikerrel.
Hogy jött az ötlet, hogy az éneklést összekapcsoljátok a betegek terápiás kezelésével?
Egyszer láttam egy videót, amelyben profi énekesek tüdőbetegekkel, nehezen légző emberekkel együtt énekelnek a 2001-es new yorki ikertorony katasztrófa utáni megemlékezésen. Nagyon megtetszett a kezdeményezés, azt gondoltam, ezt egyszer nekünk is meg kell csinálni Magyarországon. Sokszor, amikor kettesben voltam a betegekkel énekelgettünk együtt, ez erőt adott a folytatáshoz. Elkezdtem azon gondolkodni, hogyan lehetne az éneklést beleépíteni a betegek rehabilitációjába, hogy ne csak egy művészi élmény, hanem egy gyógyító folyamat is legyen közösen énekelni. Mert, mi nem csak úgy egyszerűen énekelünk, hanem az éneklés egyfajta hangképzés formájában működő fizioterápia. A kórusban vannak énektanárok, akik hangképzési gyakorlatokat tartanak, a próbákat mindig légzőtornával kezdjük és jógalégzéssel folytatjuk, hogy a betegek egyre tudatosabban tudják használni az éneklő-, vagyis a légzőszerveiket. A profi énekesek, akik szintén tagjai a kórusnak, abban segítenek, hogy a zenében nem jártas, kottát kevéssé ismerő betegek könnyebben eligazodjanak a zene világában. Philipp György karmester igazi szigorú pedagógus és karnagy, aki számára egyszerre fontos a beteg tanulási folyamata és a készülő produkció magas színvonala. Ennek köszönhetően a külső közönség számára is élvezhető produkció jön létre. Megalakulásunk óta ez volt már a hatodik fellépésünk. Eddig orvosi kongresszusokon léptünk fel.
Milyen betegséggel küzdő a betegek énekelnek a kórusban?
Nagyon különböző betegségben szenvedők a kórustagjaink. Vannak közöttük COPD-sek, asztmások, tüdővel operáltak, olyanok, akiknek kevesebb tüdőfelülete van, pl. tüdőfibrosis miatt, vagy a légzőizmuk beteg, sok a tumoros és alvási apnoe-val érintett beteg. Egyesek oxigénpalackkal az oldalukon énekelnek, mások alig mernek kimozdulni otthonról, annyira gyengék a fulladástól, de az énekléssel töltött hét után olyanok, mint akiket kicseréltek. A résztvevők Philipp György karmester segítségével tanulják be a dalokat, ő egy rendkívüli pedagógiai érzékkel megáldott, nagyszerű zenész. Az első pillanatban megérezte a betegek teljesítőképességét és lelki igényét, vele tudtuk terápiás módszerré fejleszteni ezt a programot, amit SingLung módszernek neveztünk el.
Mennyi időnként vannak próbák?
Ez nem úgy működik, hogy heti egyszer elmegyünk egy próbára, jól érezzük magunkat és a kórusban énekelünk. Egy nagyon intenzív, egyhetes próbafolyamatról van szó, aminek a végén van egy fellépés. Évente egyszer a betegek három hetes rehabilitációs programjának a részét képezi ez az egy hét. Vizsgálatunk során ugyanolyan javulást lehet ezzel elérni, mintha ellenőrzött gyógytornát, légzőgyakorlatokat, biciklizést csinálják a betegek végig a három hét alatt. Alapvetően, bent fekvő betegek vesznek részt a programban, de idén a Covid miatt külsős betegek is jöhettek a próbákra. A Covid súlyos tüdőbetegség lehet, amely lassan gyógyul, énekléssel is lehet segíteni a gyógyulás folyamatát.
Ha ennyire hatásos és ilyen nagy élményt nyújt a betegeknek a közös éneklés, miért csak évente egyszer szervezitek meg?
Egyelőre ez csak tesztelés alatt álló, kiegészítő művészetterápiás eljárás. Éppen ezért nem támogatják a biztosítók. Mint minden új kezelés pénzbe és időbe kerül. Nagylelkű magánemberek, nagyvonalú vállalatok támogatják ezt a programot. A kórusba nővér és orvos is beállhat énekelni, hiszen ők is fontos résztvevői a betegek gyógyulási folyamatának. Az alapítványt azért hoztuk létre, hogy hátteret biztosítson a pénzgyűjtésnek. Mert vannak bőven költségeink: terembérlet, fizetések, utaztatások. Az orvosok, a gyógytornászok és a nővérek is nagyon elfoglaltak, a munkájuk mellett vesznek részt a programban, idejük így sajnos véges.
Nem mindenki tanult szolfézst gyerekkorában, sőt lehet, hogy hallása sincs. Mi a hangi feltétele annak, hogy egy beteget bevegyenek a kórusba?
Nem kell tudni kottát olvasni a betegeknek, maga a technika a kórusiskola módszerén, évszázados hagyományokon alapul. Az amatőr énekesek mellett mindig vannak profik, akik segítenek, hogy az összhatás jó legyen. A karmester nagyon pontosan állítja fel egymás mellé az énekeseket, ismeri jól a hangjukat.
Neked személy szerint mit jelent ez az alapítvány?
Az egészségügyeben uralkodó kaotikus állapotok kiegyensúlyozása. Szerettem volna a nővérek, a betegek hangját is hallatni az orvosközpontú szakmai világban. Ez a kórus a beteg és az őt gyógyítók egymást meghallgató, szeretetteli kapcsolatának megjelenési formája. Az Alapítvány másik fontos tevékenysége egy könyv kiadása volt még 2019-ben. Artner Szilvia Ápolók című könyve az ápolók szemszögéből mutatja be irodalmi interjúkon, leírásokon és portréfotókon keresztül a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet légzésrehabilitációs osztályának életét.
Ezt is olvasd el a CIVIL NEGYED rovatból!