A Hab az ősz legédesebb vígjátékaként nagy sikerrel a fut a mozikban, Kerekes Vica és Mátray László főszereplésével.
A film teljes zenei anyaga Balázs Ádám zeneszerző munkáját dicséri.
A nemzetközileg elismert zeneszerző többek között olyan nagysikerű produkciókon dolgozott korábban, mint a Terápia, a Pillangó-hatás, a Testről és lélekről, az Utóélet, valamint az Oscar-díjas Mindenki.
„Igyekszem minden munkámat ellátni valamilyen speciális védjeggyel. A Hab esetében ez a jazz és a klasszikus zene találkozása volt. A klasszikus zenében használt hangszereket vegyítettem jazzelemekkel és -zenészekkel, így jött létre az a játékos hangzásvilág, ami tökéletesen illeszkedik Lakos Nóra különleges hangulatú, romantikus filmjéhez. Szerencsére a magyar produkciók egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy élő zenével erősítsenek rá a filmek mondanivalójára, ez a Hab esetében is így volt. A filmzenének van még egy különlegessége: a score-ban füttyöt alkalmaztunk, amelyet Meszes Balázsnak, a Punnany Massif egyik frontemeberének köszönhetünk”
Elkészült a végefőcím alatt hallható szám klipje is, melyben az előadók – Áron András és Schblocher Barbara - mellett a film legmeghatározóbb jelenetei is láthatók.
A videóklipet szintén Lakos Nóra, a Hab rendezője jegyzi, a fényképezésért pedig a film operatőre Balázs Dániel volt felelős. Az alkotók a forgatás idejére visszatértek a történet egyik fő helyszínére, a pusztazámori kastély kertjébe, hogy az előadók a filmből már ismert ikonikus környezetben tűnjenek fel.