Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Nem csak szarkáknak

Történetének legmagasabb, 130 millió forint összkikiáltási árú ékszerkollekciójával készül a BÁV a december 4-5-i Karácsonyi aukciójára. A legkiemelkedőbb tételek közé egy rekordméretű, 5,7 karátos brillgyűrű, nagyértékű zafír és gyöngyékszerek, valamint a királyok ékszerésze, Ernst Paltscho által készített art deco melltű tartoznak, emellett változatos asztali ezüsttárgyakkal és számtalan igényes ajándékkal várják az érdeklődőket. 

 

A december 4-ei ékszernapon a gyémánt uralja az aukció kínálatát. Az árverés egyik szenzációja az utóbbi évtizedek legnagyobb, 5,7 karátos brillel ékített szolitergyűrűje lesz. A lenyűgöző ékszer 8 millió forintos kikiáltási árról indul, és a várakozások szerint nemcsak az ékszerkedvelők, hanem a befektetők is licittálni fognak rá. A karácsonyi eljegyzést tervezőknek további nagy karátszámú gyűrűket is ajánlanak a BÁV szakértői. Akik pedig a színes drágaköveket részesítik inkább előnyben, azok zafírral, smaragddal, rubinnal vagy tanzanittal ékített gyűrűk, hozzájuk illő fülbevalók és nyakláncok közül válogathatnak.

Art deco, Kép: BÁV

Sokáig a zafír volt a legkedveltebb színes drágakő az ékszerpiacon, az utóbbi években azonban a vibráló smaragdok is rendkívül népszerűek lettek. A karácsonyi kollekcióban a gyűjtők és a befektetők a legkvalitásosabbnak számító, fűzöld színű zafír nyakékek, karkötők és gyűrűk gazdag kínálatából válogathatnak.

Továbbra is rendkívül divatos a gyöngy, amelyet ma már minden korban, minden alkalomra és minden öltözethez viselhetünk. A mostani gyöngykollekció sztárdarabja az a 3,5 millió forintos kikiáltási árról induló déltengeri gyöngysor, amelyet a virágokat formázó aranycsatjába foglalt 9,7 karátnyi, majd 300 briliáns tesz különlegessé.

Virágzik a Zsolnay-kultusz
Ismét hatalmas sikerrel zárult a Virág Judit Galéria Zsolnay-aukciója a Budapest Kongresszusi Központban. A 70 tételből álló kollekciót összesen több mint 68 millió forintért kiáltották ki. A gyönyörű porcelánok végül 120 millió forintnál is többért keltek el.

Az első világháború nélkülözései után a fényűzés és a szabadság utáni vágy megtestesítője volt a 20-as években megjelent art deco stílus. Az ekkor született egyenes vonalvezetésű, geometrikus formákat használó, a lehető legtöbb gyémánttal ékített, csipkefinomságú ékszerek a mai napig az elegancia megtestesítői. Ezen ékszerek között is valódi különlegességnek számít az a karkötő, amelyben a 315 különböző nagyságú, több mint 15 karátnyi brill mellett hét nagyobb kő is található. Az egyik, nemzetközi figyelemre is számot tartó darab a királyok ékszerészének is nevezett osztrák ötvösmester, Ernst Paltscho valódi ritkaságnak számító art deco melltűje lesz.

Az aukciós ékszerkiállítást november 24. és december 2. között lehet megtekinteni a BÁV Aukciósházban, a karácsonyi aukciót pedig december 4-én és 5-én tartják a MOM Kulturális Központban.

Mire mond IGENt egy nő?
Lehet bármikor, csak négyszemközt, romantikus módon, térden állva történjen, és legyen meglepetés. Ilyen a tökéletes lánykérés a magyarok többsége szerint – derült ki az Ékszerpalota Magyarország lánykérési szokásait vizsgáló, 7800 fős online felméréséből.


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?