Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Portréfilm készül Hosszú Katinkáról

Év eleje óta forog a Hosszú Katinkáról szóló dokumentumfilm, amelynek forgatása a tokiói olimpia után ér majd véget. Mivel az olimpia idén elmaradt, a film befejezése is csúszik, de a nagy érdeklődésre való tekintettel, a készítők közreadnak belőle egy kis részletet.

A koronavírus járvány és az olimpia elhalasztása újabbnál-újabb kihívások elé állította mind Katinkát, mind a stábot. De mert az alkotók folyamatosan rögzítik Katinka életének minden lényeges eseményét, így a forgatás a karantén alatt se állt le - akkor elsősorban Katinka magánéletére koncentráltak. Mióta a világklasszis úszó újra elkezdte az intenzív edzést, a fókusz ismét az úszóéletre, a versenyekre való felkészülésre került.

 

Elkészült a film előzetese Fotó: Facebook/Katinkathemovie

 

Nagyon örülök, hogy elkészült az első előzetes, így most már mindenki belekukucskálhat a készülő filmbe – ha csak pár perc erejéig is, de kap egy kis ízelítőt. Életemben nem gondoltam volna, hogy a filmezés ilyen kemény munka fizikailag és érzelmileg is. Rengeteget beszélgetünk a stábbal, belelátnak az egész életembe, ezt minden fél részéről csak őszintén, tiszta szívvel és lélekkel lehet csinálni. Nagyon izgulok, hogy milyen lesz a végeredmény, de úgy érzem, jó úton haladunk” - mondta Hosszú Katinka.

 

Minden pillanatot rögzítenek Fotó: Facebook/Katinkathemovie

 

Az életrajzi mozi Katinka portréja mellett az olimpiára való felkészülését mutatja be – a stáb szárazon és vízen, hullámhegyeken és völgyeken át követi a magyar úszófenomént.

Pálinkás Norbert rendező elmondta: „A világjárvány okozta felfordult világban óriási kihívás a folyamatos alkalmazkodás a mindig változó helyzetekhez, senki sem tudja, mit hoz a holnap. Az olimpiáig követjük nyomon Katinkát, de számomra az is roppant érdekes kérdés, hogy a tokiói játékok után – éremmel, vagy anélkül -, hogyan alakul majd Katinka karrierje.” 

 A portréfilm a tervek szerint, a tokiói olimpia után, 2021. karácsonya körül majd a magyar mozikba. 

 


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?