Merthogy bár Sophia Scicolone valójában Rómában született 1934 szeptember 20-án, de Nápolyban nőtt fel, illetve annak külvárosában Pozzuoliban.
A szegény családból származó lány hamar átlátta, hogy külseje lehet a kitörési út, ezért szépségversenyekre nevezett be, modellkedni kezdett, majd visszatért szülővárosába és a legendás Cinecittában próbálkozott. A mindössze 16 éves, különleges szépséget nem zavarták el a filmstúdióból és kapott is kisebb statiszta feladatokat - ezeket még eredeti nevén, vagy Sophia Lazzaroként játszotta el.
Ekkor találkozott Carlo Ponti producerrel is, aki végül sínre tette színészi pályáját. A férfi 22 évvel volt idősebb nála, és sokan máig nem értik, mi tartotta össze őket közel hatvan éven át. Egyesek szerint Sophia az ő sosem volt apját látta benne; mások azzal vádolták, karrierje miatt maradt vele, de ha Loren temperamentumát vesszük, elképzelhetetlen, hogy szerelem nélkül élje le az életét valakivel.
Bigámia, válások és házasságok

Főleg, ha ez nem is olyan egyszerű. Ponti ugyanis nős volt, amikor beleszeretett Sophiába, ám Olaszországban nem volt engedélyezett a válás, ezért Mexikóba utaztak, ahol Ponti érvénytelenítette első házasságát, majd ott el is vette Lorent. Azonban az olasz törvények szerint még mindig nős maradt, vagyis tulajdonképpen bigámiát követett el, ezért Svájcba költöztek. Ezzel együtt jobbnak látták, ha hivatalosan elválnak, így öt év után ezt meg is tették. Majd jött az igen meglepő fordulat: egy olasz nő beperelte Pontit, hogy rossz példát mutat a fiataloknak azzal, hogy együtt él egy nővel, de más a felesége. Ekkor az első nej sietett segítségükre, aki azt javasolta, Ponti vegye fel a francia állampolgárságot és váljanak el ott. Ez meg is történt, és 1966-ban végre teljesen jogszerűen férj és feleség lett Carlo és Sophia, majd hamarosan megszületett Carlo Jr. és Edoardo is.
A francia állampolgárság később megmentette Pontit attól is, hogy letöltse négy évnyi börtönbüntetését, amit hazájában adócsalásért kapott. Tíz év elteltével ugyan törölték a vádakat, de Ponti addig be se tette a lábát Olaszországba.
Az ügyet Sophia Loren se úszta meg. Őt 30 napos elzárásra ítéltek, viszont ő úgy érezte, nem bírja ki imádott Itáliája nélkül, ezért inkább vállalta, hogy leüli, amit kiszabtak rá. Végül 18 nap után szabadult, és jóval később kiderült, hogy ártatlanul hurcolták meg.
Sírig tartó szerelem

Egészen férje 2007-es haláláig kitartott gyerekei apja mellett, bár szerelem azért állítólag nem csak Pontihoz fűzte.
22 éves volt, amikor a nála 30 évvel idősebb Cary Gant megkérte a kezét, de nemet mondott neki. Azzal is sokszor gyanúsították, hogy Marcello Mastroiannival több van közöttük barátságnál, de Sophia minden feltételezést tagadott.
Az biztos, hogy kedvenc partnere Marcello volt, akivel összesen tizenegy filmet forgattak és majdnem rokonságba is keveredtek, amikor Chiara Mastroianni és Edoardo összejöttek, de a fiatalok románca nem volt hosszú életű.
Az olasz anyós

Sophia Lorent kicsit magunkénak is tekinthetjük, miután idősebb fia egy magyar muzsikust vett feleségül. Az esküvő óriási pompával zajlott 2004-ben: az ara ruháját Giorgio Armani tervezte, aki maga is jelen volt az esküvőn. A házaspárnak két gyereke született, Vittorio Leone és Beatrice Lara, akik tökéletesen beszélnek magyarul és sokszor nyaralnak a Balatonnál. Kisebbik fiától is van két unokája: Lucia Sofia és Leonardo Fortunato.
A négyszeres nagyit 80. szülinapjára azzal lepték meg fiai, hogy egy szimfóniát írattak róla, amit aztán Carlo vezényletével adott elő egy zenekar.
Szexi 72!
Sophia szépsége kikezdhetetlen. Bár gyűlöli a szalonokat, ezért haját és körmeit is maga tartja rendben, mindig tökéletes a megjelenése. 72 évesen bevállalt egy szexi sorozatot a híres Pirelli naptárban, aminek így ő lett a legidősebb modellje – és nem vallott szégyent, sőt!
Nem csak szép!

Loren mindenben sikeres. Kétszer nyerte el az Oscart, ötször a Golden Globe-t és még egy Grammy díja is van a legjobb meselemezért. Egyetlen fájdalma, hogy sosem forgatott Fellinivel, de Sophia még ma is aktív. Legutóbbi filmjében egy holokauszt túlélőt alakít, aki összebarátkozik egy szenegáli menekült fiúval. Az Előttem az élet rendezője kisebbik fia - jelenleg az utómunkálatokon dolgoznak.
És hogy honnan kapja az energiát?
„A fiatalság forrása az elméd, a tehetséged és a kreativitásod, amivel éled az életed és amivel a szeretteid életét is igyekszel jobbá tenni. Ha ezt megérted és megtanulod, akkor legyőződ a korodat. A testnek pedig minden nap kell egy maréknyi spagetti!”