Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Szegedi ápolónő az idei Nemzet Szépe győztese

Szombaton a gödöllői királyi kastélyban Kis Gabriellát választották a 2017-es Nemzet Szépe győztesének. A  21 éves szépségkirálynő a szerbiai Zentán született, jelenleg Szegeden dolgozik ápolónőként. Üzenete a nemzeti összetartozásról szólt.

Június 17-én a gödöllői királyi kastélyban rendezték meg a Nemzet Szépe szépségversenyt szinte napra pontosan 150 évvel azt követően, hogy megkoronázták Sissit, az utolsó magyar királynőnket.

A több száz jelentkező közül 12 lány jutott be Nemzet Szépe felkészítő táborába, s 10 versenyző mutathatta meg magát szombaton a zsűri előtt. Az eseményen a külső és a belső is érték, fontos volt a lányok természetessége, így tetoválással, plasztikai műtét után és testékszerrel sem lehetett indulni.

A döntősök

A Nemzet Szépe győztese Kis Gabriella lett. A 21 éves szépségkirálynő a szerbiai Zentán született, jelenleg Szegeden dolgozik ápolónőként a sebészeti klinikán. Gabriellának a tavalyi győztes, dr. Özer Nóra adta át a Nemzet Szépének járó egyedi tervezésű koronát. A nyertes kiemelkedő díjazásban is részesült: 1 millió forint készpénzt, a Magyar Talléros Kft. jóvoltából egy Fiat 500-as gépjárművet, egy hetes marokkói utazást, Silka modell szerződést, CND Nail jóvoltából 1 éves bérletet és Pearl Cosmetics ajándékcsomagot is kapott.

Kis Gabriella fejére került a korona

"Szépségkirálynőként azt az üzenetet szeretném terjeszteni, hogy nekünk magyar nemzetként össze kell tartanunk. Attól függetlenül, hogy egy határ választ el bennünket, ez a legfontosabb" - mondta Kis Gabriella.

Második udvarhölgynek a 26 éves szadai Antal Éduát, első udvarhölgynek a 21 éves tiszaújvárosi Biba Kittit választotta a zsűri. A közönségdíjas a 22 éves szolnoki Hegedűs Nikolett lett.

A győztes és udvarhölgyei

A magyar győztes 2018-ban mutatkozhat be a Miss Nation’s ­Beauty világversenyen. Az elkövetkezendő időszakban a nemzetünket képviselő királynőnek feladata lesz, hogy hírül vigye Magyarország turisztikai- és természeti értékeinek, gasztronómiájának, hagyományainak, történelmének és nemzeti specialitásainak ismeretét is.

Ők 2017 legszebb magyar gyerekei
Idén 14. alkalommal került megrendezésre a Little Miss & Mister Hungary gyermekszépség és tehetségkutató verseny. Az országos előválogatóról 40 gyermek jutott tovább a döntőre, közülük választottak győzteseket.

"Fontosnak tartjuk a magyar export-import lehetőségek, a legjobb hazai vállalatok bemutatását. A világversenyen a jelentkezők kisfilmjeit komoly gazdasági szereplők előtt vetítik le, akik nem csak a szépségek, hanem befektetési lehetőségek megismerése után is érdeklődnek. A szépség ünneplésén túl a hazai élelmiszeripar, borkultúra, turizmus, természeti kincsek, tudományos fejlesztések, gazdasági kapcsolatok népszerűsítésének misszióját szeretnénk beteljesíteni" - mondta Felleg Tícián, a Nemzet Szépe alapítója és tulajdonosa.

Az idei zsűriben Tolvai Reni énekesnő, Özer Nóra 2016-os Nemzet Szépe, Kanizsai Ágnes a Silka tulajdonosa, Nagy Rudolfné Anett a Talléros Pálinka képviseletében, Kiss Márk stylist, Adam Koncsek, a Nemzet Szépe hivatalos fotográfusa, Lisztes Krisztián válogatott labdarúgó, Schmuck Andor, Bujtás Gyula és Felleg Tícián, a Nemzet Szépe alapítója döntött a győztes személyéről, valamint szavazati joggal rendelkezett a két műsorvezető, Gergely Róbert és Némedi-Varga Tímea is. (fotók: sajtóanyag/Fülöp-Pál Ábel)


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?