Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Viszlát, ráncok!

Sok szó esik a ráncokról a szépészetben, mint az öregedést jeleit meghatározó tényezőkről. Az idősebb kinézetet azonban nem pusztán a ráncok mennyisége és mélysége hozza létre, hanem talán ugyanolyan fontos azok helyzete, a bőr megereszkedése és ezáltal az arckontúr, a körvonalak megjelenésének megváltozása. A fiatalosabb külsőhöz komplex változás szükséges. Íme, tanácsaink!

Kép: pixabay

A ránctalanító módszerek nagy része, mint ahogy nevükben is benne van, a ráncok megjelenésének csökkentését célozzák. Ezt el lehet érni a bőr fokozott hidratálásával, mely a legtöbb ránctalanító, ránccsökkentő kozmetikum fő hatása. Ez a hatás azonban csak átmeneti. Másik oldalról, a ráncok kifejeződését az ott található arcizmok húzó hatása is fokozza. A botox-kezelések az érintett izmok - akár hónapokig tartó - bénítása révén csökkentik a ráncokat, a megfelelő mimika feláldozásával. Az arckontúrra ezek közül egyik eljárás sem fejt ki kifejezett hatást. Külső “kezelésként” a megfelelően felhordott, profi sminkelés tudja jelentősen változtatni a kontúrt. Ez azonban nem változtat azon, amit akkor látunk, ha reggel belenézünk a tükörbe.

FÉNYTERÁPIA
A Led-terápiás maszk-kezelés egy magasabb dimenzióba emeli a szépségápolást! A maszkon lévő Led chipek az elektromos áramot különböző frekvenciájú és színű fénnyé alakítják át, amelyek eltérő hatóerővel rendelkeznek. A részleteket itt találod!

A korosodás jelei a bőrszövet víztartalmának tartós csökkenése, illetve a tartó kötőszövetek, főként a kollagén megnyúlása, szöveti szerkezetének megváltozása, a tartószövet sűrűségének csökkenése miatt jönnek létre. 30 éves korunktól kezdve a kollagén mennyisége fokozatosan csökken, így annak sűrűsége is csökken. Hasonlatképp elképzelhetjük, hogy egy sűrűn szőtt háló sokkal erősebb tartást biztosít, mint egy - kevesebb szálat tartalmazó - szerkezetű. 40 éves korra bőrünk tömegének akár tizedét is elveszítheti. A szöveti tartóelemek szerkezetének meglazulása a bőr, így az arc és a nyak bőrének megereszkedését okozzák.

Ha a ráncosodás kerül szóba, sokaknak a szem körüli ráncok ugranak be, illetve az orr melletti “nasolabialis” redő. Az idős megjelenés szempontjából azonban fontosabb a szem alatti régió (táskák), az áll kontúrja (kettős áll) és a nyak vonala (toka, kettős toka). Ezek jelentősen meghatározzák az arc kontúrját.

Sophia Loren, ő vajon hogy csinálja? Kép: vimeocdn. com

Noha a “megnyúlt” bőrre a legbiztosabb és leghatékonyabb megoldást a plasztikai műtét jelenti, vannak akik a műtéti kockázat és az ár miatt szelídebb megoldásokat keresnek. A hő alapú rádiófrekvenciás eljárások a bőr kötőszöveti elemeinek összerántását célozzák. Ezek orvosi szalonokban érhetőek el. A kötőszövet hővel történő összerántása egy gyógyulási folyamatot is indukál, ami a kötőszövetet alkotó kollagén termelésének fokozásával is jár. Az úgynevezett Newa 3DEEP technológiája hasonló elven működik, de szelídebben.

A technológia lényege, hogy a hő célzottan a bőr alatti kötőszövetbe juttatása révén, megindítja, illetve fokozza annak kollagéntermelését. A technológia nem pusztán egy sok pólusú (multipoláris) - jelen esetben 6 (hexapoláris) - rádiófrekvenciás alkalmazásban merül ki. A 3DEEP technológia ennél sokkal kifinomultabb, ugyanis a bőr hőmérsékletének mérése és mikrocsip által irányított visszacsatolás révén mind a biztonságosság, mind a hatékonyság sokkal magasabb a technológia nélküli alkalmazásokhoz képest.

A technológia nagyszerűségét az adja, hogy a kötőszövet megfelelő rétege a bőr túlzott felmelegítése nélkül melegszik fel. A fő hatás nem a kollagén összerántása, bár ilyen jellegű hatása is van, hanem a megújító folyamatok beindítása. Ennek megfelelően a hatás sem csak egyszeri alkalomra szól, és nem is az azonnali eredmény a legfontosabb. A kitartó - 4 hétig tartó - kezeléssorozat eredményeként egy hónapokig tartó regeneráció indul be, melynek hatása azt követően szintén hónapokig tart.

(Forrás: vitaminsziget.com)

 


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?