Életforma.hu

STÍLUS

4 tipp, hogy olcsóbb legyen a meleg

Enyhébbek voltak a telek az utóbbi években, de azért volt, hogy folyamatosan kellett fűteni legalább két hónapon át. Mit tegyünk, hogy ne fázzunk, ugyanakkor ne is költsünk jelentős összegeket erre - főként, ha épp nincs szükség rá? Boncz Péter, a Praktiker szakértője összegyűjtött néhány takarékos tippet.

  1. Takarékoskodjunk a hőmérséklettel!

Azon túl, hogy felhúzunk egy pulóvert, és nem takarjuk le száradó ruhákkal a radiátort, leginkább a lakás hőmérsékletének intelligens beállításával tudjuk megfogni a fűtésköltségeket. Minden egyes Celsius-fok 5-6 százalékot jelent a számlán, nem mindegy tehát, hogy melyik helyiséget hogyan fűtjük be. Egy jó, programozható termosztát megoldhatja problémánkat: konyhában és hálószobában elég a 18-19 fok, míg a gyermekszobában 22 is lehet. Programozzuk be úgy, hogy akkor fűtsön, amikor általában ébredünk vagy hazaérünk. Érdemes szabályozható radiátorszelepeket felszerelni, ezek is termosztátok, amelyek képesek a központtól eltérő módon beállítani a hőmérsékletet. Ha például nem használunk egy szobát, elég 10 fokon tartani és becsukni az ajtaját.

Kép: Praktiker

  1. Az ideális páratartalom

Szoros összefüggésben áll az otthoni hőérzettel a páratartalom. Főleg a túlfűtött lakásokban gyakori, hogy száraz a levegő, ami felső légúti betegségekhez vezethet. A másik véglet sem ideális: a modern nyílászárók olyan jól szigetelnek,

Aranyárban a bulinegyed
Sörbiciklik ide, hangos romkocsmák oda, a pesti – úgynevezett – bulinegyed lakásárai kitartóan araszolnak fölfelé. A főváros VII. kerületének belső részén nem torpant meg az ingatlanpiaci kereslet, annak ellenére (sem), hogy az elmúlt hónapokban sok ellentmondásos hír jelent meg a lakónegyedről.

hogy szellőztetés nélkül benntartják a felesleges nedvességet, megágyazva ezzel a penésznek, gombásodásnak. Az ideális páratartalom 40-60 százalék közötti, amelyet higrométerrel ellenőrizhetünk. Száraz levegőjű lakásokba szerezzünk be hideg levegős párologtatót (mérete a lakás méretétől függjön), és vásároljunk több vízigényes növényt, amely környezetében akár 10 százalékkal is növelheti a páratartalmat. Túlzott nedvességtartalmú otthonunkba pedig párátlanító berendezés vagy akár levendula illatot árasztó, olcsóbb páramentesítő készülék beszerzése a legjobb ötlet, és természetesen a rendszeres szellőztetés.

  1. Űzzük el a telet színekkel!

Néha az is segít, ha egy picit „becsapjuk” magunkat, pontosabban a szemünket. A tél jeges, hideg hangulatát otthon feloldhatjuk meleg, a napsütést idéző színekkel.

Puha takaró, Kép: Praktiker

Tudományos kutatások igazolják, hogy e színek a hőérzetünkre is hatással vannak. A mai csepegésmentes festékekkel akár minden évszakban átfesthetjük a falakat, a kívánt hatást kiegészítőkkel érhetjük el a legegyszerűbben. A Praktiker választékában például találunk piros és terrakotta színű díszpárnát, narancsos árnyalatú asztalterítőt és ülőpárnát. A fények is segíthetnek: szerezzünk be kiegészítő lámpákat, amelyek hangulatfestőként szolgálhatnak a borús időszakban. LED-lámpák közül olyat keressünk, amely meleg fehér színnel ég, így nem kell lemondanunk a hagyományos izzók sárgás árnyalatairól.

  1. Stop a hidegnek

A legtöbbet úgy lehet takarékoskodni, ha korszerű nyílászárókat, tető-hővédelmet használunk, és homlokzati hőszigetelő rendszerrel burkoljuk házunkat, amivel akár 20-30%-kal csökkenthet a fűtés költsége. De apró trükkök is segíthetnek: éjszakára érdemes leengedni a redőnyöket, elhúzni a vastag függönyöket. Kapható olyan színes ablakbetét is, amely a párkánynál beszivárgó levegő útját állja.

Itt a madáretetés ideje!
A havas téli hetek beköszöntével elérkezik a madáretetés szezonja. Különösen a kis testű énekesmadaraknak életmentő is lehet az emberektől kapott táplálék. Fontos, hogy aki etetésre adja a fejét, az felelősséggel, egész télen keresztül folytassa is. Ha ugyanis a kis szárnyasok odaszoknak, de elfelejtünk enni adni, képesek megfagyni!

Puha szélfogó, Kép: Praktiker

Lehet dekorációs elemként is gondolni a szélfogó párnákra, amelyek hosszúkás alakjukkal szintén ablakba valók. Érdemes vastagabb szőnyeget is beszerezni, így talpunk felől sem fázhatunk. Mi több, kisebb szobákba kapható olyan fűthető szőnyeg is, amelyet csak a fali dugaszolóaljzatba kell csatlakoztatni, és máris javítja a hőérzetet.!


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.