Életforma.hu

STÍLUS

6 látványosság, amiért érdemes Krétára utazni

Kréta az egyik legtöbb embert vonzó üdülőparadicsom a Földközi-tengeren, és azoknak is nyújt még felfedezni valót, akik nem először járnak ott. összegyűjtöttük a legizgalmasabb helyeket, amelyeket kár lenni kihagyni!

A piacvezető hazai online utazási ügynökség, az Invia idén tavasszal közzétett előrejelzése szerint ezen a nyáron is Görögország lesz a legkedveltebb célállomás a külföldön nyaraló magyarok körében.  Az utazók dolgát megkönnyítendő az Invia összegyűjtött pár helyet, ahová érdemes elmenniük azoknak is, akik nem először látogatnak a szigetre, mert Kréta mindig tartogat felfedezésre váró vidékeket a tengerparti kikapcsolódás, és a knósszoszi műemlék feltérképezése után is.

Malia

A kelet-krétai település két dolog miatt is vonzó. Egyrészt a kisváros közelében, attól alig 3 kilométerre található az antik világ egyik legszenzációsabb régészeti lelete, az antik várrom, amely Kréta harmadik legnagyobb, a minoszi kultúra nyomait megőrző palotája a jól ismert Knósszosz és Faisztosz után. A grandiózus erődítményben a turisták hosszabb időt is eltölthetnek, hogy keresztül-kasul bebarangolják a monumentális épületegyüttes minden apró zugát. Másrészt Malia azoknak is izgalmas, akik imádják a hasukat, a nyüzsgő éjszakai életet. A városban számtalan szinte non-stop működő szórakozóhely, étterem és bár várja az utazókat.

Szamariai szurdok

Szamariai-szurdok

A szigeten hosszabb kirándulást tervezőknek a Kréta délnyugati részén található, 16 kilométer hosszú Szamariai-szurdok jelentheti az igazi kihívást. Az útvonal 1250 méter magasból indul, és van olyan átjárója, amely mindössze 3 méter széles, de 300 méter magasba nyúló sziklák szegélyezik. Az 6-7 órát felölelő séta során a hegyi folyó mentén lehet bebarangolni a vidéket, amely egyben nemzeti park is, így útközben rengeteg különleges növénnyel, és más természeti szépségekkel lehet találkozni.

Dikteon barlang

Bátor felfedezőkre vár a szélmalmokkal tarkított Lassithi-fennsík felett, 1025 méter magasban elnyúló Dikteon barlang, amelyről azt tartják, hogy itt született a görög főisten, Zeusz. Már csak emiatt is érdemes felkapaszkodni a robosztus természeti képződményhez. Egy keskeny nyíláson keresztülhaladva lehet belépni a barlangba, ahol aztán kb. 60 méteres mélységbe kell leereszkedni. Ott viszont mesebéli világ veszi körbe a látogatót: földalatti tó, számtalan cseppkő és az antik világ emléktárgyai tárulnak a turisták szeme elé.

Dikteon barlang

Krassi

Az aprócska krétai falu szintén megér egy – két órát az átutazóktól, akik a Dikteon barlanghoz sietve átkelnek a Lassithi-fennsíkon. Ez a település arról híres, hogy a főterén áll Kréta legidősebb fája, egy 24 méter magas platán, amely immár 2400 éve zöldül ki minden tavasszal.

Gortüsz

Kréta fővárosától, Herakliontól egy órás autóútra található az ókori romváros, Gortüsz. A csaknem 8000 éves fal-és épületmaradványok megőrizték az egykor görögök, majd rómaiak által lakott nyüzsgő metropolisz hangulatát, és lenyűgöző kulturális hagyatékát. Szentélyek, impozáns paloták, szobrok, és a letűnt korszak lenyomataként az akkori élet mindennapjait felidéző kőtáblák közt bóklászva a látogatók felejthetetlen időutazáson vehetnek részt.

Krassi platán

Kournas-tó

A tengerhez közel, a sziget északi részén található Kréta egyetlen édesvizű, a sok moszattól mélykék színű tava, a Kournas-tó, amelyet a környező Fehér-hegyekből lefutó patakok, földalatti források táplálnak vízzel. Bár a helyiek előszeretettel állítják, hogy ez egy feneketlen tó, a valóság az, hogy a legmélyebb pontja 22 méter. Ez azonban ne riasszon meg senkit, biztonságosan lehet benne úszni, vízi biciklizni, vagy más vízi sportot űzni. A vidék növény-és állatvilága nagyon gazdag. Rengeteg féle hal él a tóban, és nap, mint nap sok, színes madárraj bukkan fel az agyagos part mentén.

További, felfedezésre váró krétai helyszínek ezen oldalon találhatóak. (Képek: sajtóanyag)

Taroló görög szigetek
A vendégek szavazatai alapján egyértelműen a görög szigetek a legkedveltebbek. A Trivago.hu szálláskereső weboldal érdeklői állították össze a 2016-os listát a legjobb európai szigetekről. Igaz, az első helyen egy skót sziget áll, ám a toplistát egyértelműen a görögök uralják.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.